Család

Interneten csatáznak az Önelégült Lányos Anyák

Mindenre elszánt lányos és fiús anyák csoportosulnak az interneten, és azon vitáznak, milyen nemű gyereket jobb nevelni. Mondhatnánk, hogy ennek semmi értelme, de egyes szakemberek szerint komoly lelki bonyodalmat okozhat, ha valamelyik szülő csalódott a kicsi neme miatt.
Victoria Beckham régóta vágyott kislányra, és most, hogy teljesült az áram, most már ő is SMOG csoport tagja

Victoria Beckham régóta vágyott kislányra, és most,
hogy teljesült az álma, ő is SMOG-csoport tagja

SMOG (Smug Mothers Of Girls), vagyis Önelégült Lányos Anyukák elnevezéssel illetik újabban az interneten azokat az anyákat, akik akár elvakultan is azt az álláspontot képviselik, hogy a lányok aranyosabbak, ezért csakis lánygyermeket érdemes szülni. Sőt, a SMOG minősítést kiérdemlők számára még a gondolat is rémisztő, hogy esetleg fiúk születik.

A jelenséget, vagyis a SMOG-ok terjedését külföldi lapokban egyes szülész-nőgyógyászok is megerősítették, szerintük sok várandós vágyakozik már irreális mértékben kislány után. A legelvakultabbak még külföldre is hajlandóak utazni azért, hogy születendő gyermekük nemét garantáló embrióbeültetésen vegyenek részt.

A neten a jelenséget taglaló fórumokban sokan hozzászóltak a témához, olyan is akadt, aki azzal indokolta a SMOG mivoltát, hogy bosszantják mások fiúgyerekei, idegesítőnek és piszkosnak tartja őket.

A SMOG mint fogalom annyira elterjedt például az angol női portálokon, hogy a fiús anyukák is szerveződni kezdtek, és létrehozták az ellenzéket. Magukat DMOB-okként (Defensive Mothers Of Boys, vagyis Védekező Fiús Anyák) emlegetik, és azt mondják, tisztában vannak vele, hogy az ő kicsi fiuk legalább egyszer biztosan okozott már káoszt életében, ahonnan a lányos anyák rémülten mentenék ki legféltettebb tündérkéjüket.

A születendő gyermek neme miatt kialakuló lelki problémákat egyes nyugati országokban a szakemberek már a szülés utáni depresszióhoz hasonlítják. A pszichológusok szerint bármelyik szülő érezhet a kicsi neme miatt szinte depresszióig fajuló csalódást, habár a férfiakra kevésbé jellemző az erős nemi preferencia.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése