Család

64 év szerelem után 80 évesen összeházasodtak

Bill Labram és Peggy Fryer 64 évvel ezelőtt szeretett egymásba. A hétvégén volt az esküvőjük.
Kép: dailymail.co.uk

 Peggy és Bill

Kép: dailymail.co.uk

Az akkor 16 éves fiatalok még 1947-ben ismerkedtek meg, és bár a vonzalom kölcsönös volt köztük, Peggy apja szigorúan megtiltotta lányának, hogy randevúzzon a fiúval, mondván, hogy túlságosan fiatal még ehhez.

Az élet aztán elsodorta egymástól a szerelmeseket, mindketten mással alapítottak családot és bár ugyanabban a városban laktak, 63 évig egyáltalán nem találkoztak. Állításuk szerint azonban sohasem felejtették el a másikat. „Az évek során minden nap eszembe jutott és azt mondja, hogy ő is gyakran nézegette a közös fényképünket arra gondolva, hogy vajon mi lehet velem” – mesélte Peggy a Daily Mail magazinban.

2007-ben aztán az elvált Peggy az újságból értesült Bill feleségének haláláról. Az asszony ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy felkeresse egykori szerelmét, kikereste hát a számát a városi telefonkönyvből, felhívta és találkozót beszélt meg vele. „Amikor bekopogtattam hozzá, azt mondta: túl korán érkeztél. Pedig dehogy, 60 évet késtem” – jegyezte meg Bill. 

Az azóta eltelt közel négy évben az idős pár szinte egyetlen napot sem töltött külön egymástól, idén pedig úgy döntöttek, hivatalosan is összekötik az életüket. „Ez csodálatos. Egykor szerelmesek voltunk egymásba, és azok vagyunk most is” – fogalmazott a vőlegény.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top