Család

Elege van a terhességből a cigire vágyakozó Carla Bruninak

Franciaország first ladyje alig várja, hogy megszülhesse a gyermekét. Az exmodell azonban nem feltétlenül a baba miatt türelmetlen: leginkább egy szál cigire és egy italra vágyik.

Cigaretta és alkohol után sóvárog a várandós Carla BruniA 43 éves kismama nemrég bevallotta, hogy közel nyolc hónapos terhesen elege van a várandósságból: „Őszintén szólva nem tudom már elviselni az egészet. Legtöbbször ülök vagy fekszem. Nem ihatok és nem cigarettázhatok. Nagyon gyorsan túl akarok lenni a szülésen” – mondta. Orvosai többek között Bruni korára tekintettel rendeltek el a megszokottnál is több pihenést, és teljesen tiszta, alkohol- és nikotinmentes életvitelt.

A körülbelül hat hét múlva érkező baba Bruni második gyereke lesz, akiről az elnökfeleség nem enged majd fotókat közölni a médiában, erről még korábban nyilatkozott. Szerinte a születés abszolút magánügy, olyan esemény, amelyhez a nyilvánosságnak nincs semmi köze. Jóllehet a baba születését a francia sajtó már többször összefüggésbe hozta Sárkozy újraválasztási kampányával: szerintük ugyanis az időzítés nem véletlen, inkább nyilvánvaló marketingfogás.

Az elnöki házaspárnak ez a baba lesz az első közös gyermeke. Carla Bruninak egy korábbi kapcsolatából már van egy 10 éves fia, Nicolas Sarkozynek pedig két előző házasságából van három gyermeke. Az exmodell és a francia elnök 2007-ben találkoztak, és alig három hónap múlva, 2008-ban össze is házasodtak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top