Család

Felesége tején él a kísérletező kedvű férj

Különös életmódváltásba fogott egy amerikai férfi: kizárólag a felesége anyatejét fogyasztja. És közben blogban számol be tapasztalatairól.

Anyatejen él a családapaA háromgyermekes család hűtőjében rengeteg lefagyasztott anyatej gyűlt össze, köszönhetően annak, hogy az anyukának sokkal több teje van, mint amire a még anyatejjel táplált 9 hónapos kislányuknak szüksége van.

Az első két gyerek mellett pluszban megmaradt anyatejet felajánlották olyan babáknak, akiket az édesanyjuk nem tudott szoptatni, ezúttal azonban nem találtak senkit, akinek szüksége lett volna rá, és a lakóhelyük közelében tejbank sem működik. Az apuka ezért úgy döntött, hogy kísérletet tesz: ő maga fogja elfogyasztani a felhalmozódott anyatejet. Mégpedig úgy, hogy azon kívül semmi más ételt vagy italt nem vesz magához.

„Szinte egyáltalán nem vagyok éhes, inkább csak szomjas. Fél litert iszom meg egyszerre és az elegendő 2-4 órára. Jól vagyok lakva, jól érzem magam, boldog vagyok. Talán még szomorú is leszek, ha elfogy a tej a fagyasztóból” – írta blogjában a férfi, aki beszámolt arról is, hogy leginkább az lepte meg, hogy minden üveg anyatejnek egy kicsit más íze van.

Az nem derült ki, hogy meddig akarja még folytatni elég bizarr kísérletét a férfi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top