Család

Egy évszázadnyi gyermeknevelés

Egy család, három generáció, három anya. A Szitási család nőtagjai mesélnek eddigi összesen kilencvenéves anyaságukról. Vajon könnyebb volt a századelőn mint ma?

„Csak mindenkinek legyen egy fiókja”
Szitási Ferdinándné (88)

Marika néni különleges, tiszta tudatú, komplex nő: édesanya, nagymama és dédmama egyben. Elmondása szerint ismeretlen számára a hát-, láb- vagy ízületi fájdalom, és az anyaságról való emlékei is olyan frissek, mintha nemrég cserélte volna az utolsó pelenkát.

Fotó: Bácsi Róbert
„…ebben a rendszerben nem tudnám
úgy felnevelni a gyerekeimet,
mint akkor”

Fotó: Bácsi Róbert

„Mindig óvónőnek készültem és nagycsaládban nőttem fel, így nem volt kérdés, hogy több gyereket akarunk a férjemmel. Négy gyerek már akkor is soknak számított. Csak hát 1957-ben a férjem Brüsszelbe disszidált három és fél évre, itt maradtam a gyerekekkel egyedül. Nem volt könnyű, de ez volt, ez adatott, úgyis a jó dolgokra emlékezem mindig.
Amikor az apa nincs otthon, természetesen a gyerekek is hiányolják, várják őt haza. Többen kérdezték is, miért fogadtam vissza. Sok házasság tönkremenne, de mi kibírtuk.
Takarítónőként dolgoztam a postánál, és láttam, hogy a kolléganőm gyerekei milyen tiszta ruhában járnak, én meg nem győztem mosni négyükre… Akkoriban minden hivatalnak volt óvodája, bölcsődéje, így mondom a kolléganőmnek, kérdezze meg, hogy nincs-e felvétel a postához, ha megismernek, hogy milyen megbízható, jó munkaerő vagyok, majd úgyis előbbre jutok. Így is lett, az állást megkaptam, és így beadhattam őket az óvodába. Nagyon szerették őket, jó gyerekek voltak. A főnököm rendes ember lévén ismerte az összes dolgozója családi helyzetét, és segített a szaktársnőinek, így nekem is. 480 forintot, a fizetésem egyharmadát kaptam családi pótléknak. Amikor a férjem 1960-ban visszajött, olyan volt, mintha még egy gyerekem került volna elő. Betegen jött meg, mindeközben megvádolták kémkedéssel, majd kényszergyógykezelésre utalták be… Három évig nemhogy kórházban volt, de közben dolgozni sem tudott. Azt gondoltam, hogy az ég szakad rám, olyan nehéz volt. Mindemellett biztosra veszem, hogy ma már, ebben a rendszerben nem tudnám úgy felnevelni a gyerekeimet, mint akkor.

Marika néni
Első lakás: 39 nm
Gyerekek: 25, 26, 29 és 30 évesen
Családi pótlék: 480 Ft (havi átlagfizetés: 1957 Ft

Stresszelne a bizonytalan megélhetés, a biztonságérzet hiánya és az állandó kétségek, hogy vajon a következő hónapban lesz-e még állásom. Pedig nem éltünk olyan jól, mint a mai fiatal családok. Amikor megágyaztam este, nem lehetett megmozdulni, 30 négyzetméteren voltunk öten, de volt, hogy hatan, ha még édesanyám is eljött hozzánk Somogy megyéből. Akkoriban örültünk, hogy volt lakás, a szobák száma, a felszereltség már sokadik szempont volt, a lényeg, hogy mindenkinek legyen egy saját fiókja, amiben elfér. Aztán nemsokára el kellett költöznünk, és nehezen bár, de jó szerencsével és a nagy családra való tekintettel hozzájutottunk egy nagyobb lakáshoz.”


„Mindenki szegény volt”

Szitási Jolán, 62

Fotó: Bácsi Róbert
„…a háború utáni időszakban,
mindenki szegény volt, nem volt
rivalizálás, mint a mai fiataloknál…”

Fotó: Bácsi Róbert

Joli szerencsés nő, aki mellett édesanyja és lánya is ott ül a kanapén a beszélgetés alatt. Azt mondja: a gyerek soha nem akar magától jönni: a sorsát mindig mi döntjük el.

„Nyolc éve voltunk házasok, de nem akartunk még gyereket. A férjem, Péter főiskolára járt, én dolgoztam, és volt lakásunk is, úgy voltunk vele, hogy a harmonikus életünket nem akarjuk gyerekkel felborítani. Aztán egyszer csak rám jött az érzés. Emlékszem, mentünk az utcán, és olyan erővel, villámszerűen jött, hogy összetéveszthetetlen volt. 1977-ben szültem először, 28 évesen, de sajnos egyhetesen elvesztettük a babát. A következő évben megszületett Anna. Minőségi cserét kértünk a lakásra, de nem kaptunk, aztán kedvezményes feltételekkel egy többszintes ház építésébe vágtunk bele – persze szülői segítséggel – és odaköltöztünk. A gyes 880 forint volt, három évig maradtam otthon Annával, nagyon szép időszak volt. Mindenünk megvolt, bár Péter sokat dolgozott, de ha otthon volt, akkor teljesen otthon volt, jelen volt, és szó nélkül támogatott engem, minket. Megtehettük, hogy minden évben külföldre mentünk, akár kétszer is. Annának sokat segítek most, ahogy nekem is sokat segített anyukám, naponta jelen vagyok az életében, hogy nekik jobb, könnyebb legyen, mivel mindketten teljes munkaidőben dolgoznak. Sokszor vigyázok az unokáinkra, ha kettesben nyaralnak, akkor van, hogy ránk bízzák a gyerekeket. De oviba is szívesen viszem őket, vagy csak itthon is mindig nagy örömmel foglalkozunk velük. Annyi minden máshogy van most, mint amikor mi voltunk gyerekek! A háború utáni időszakban mindenki szegény volt, nem volt rivalizálás, mint a mai fiataloknál, hogy kinek milyen telefonja, autója vagy ruhája van.

Mi babáztunk, építőkockával játszottunk, és mivel négyen voltunk, sokat társasoztunk, kártyáztunk, de később volt még villanyvasutunk is (1956 után küldte édesapánk Belgiumból). Élveztük, hogy ennyien vagyunk és bár mindig nyúztuk egymást, nagyon jól tudtuk, hogy mik a határok.

Joli
Első lakás: 28 nm
Gyermek: 30 évesen
Családi pótlék: 600 Ft a gyerek 6 éves koráig járt (havi átlagfizetés: 2500 Ft)

Amikor terhes lettem, anyukám közölte, hogy ő felnevelt már négy gyereket, innentől kezdve mindenki oldja meg, ahogy tudja. Persze rá lehet bízni pár hétre őket, de nem akart a mindennapi gyereknevelésben jelen lenni, és én meg is értem őt. Sokszor eljön látogatóba, vagy mi megyünk hozzá, ide is költözhetne a házba, de ő nem akar, mert hála az égnek, teljesen önálló még 88 éves korára is. Egyébként én a mai napig nem merek neki ellentmondani, pedig egy hangos szava nem volt soha.”

„Bármikor lettem volna fiatal, csak nem most”
Debreczeni Anna (32)

Fotó: Bácsi Róbert
„…ma már babakocsik, járókák,
szekrények, pelenkázó, meg ki tudja
még mi nem kell

Fotó: Bácsi Róbert

Anna temperamentumos, bohókás lány volt mindig. Míg a hatalmas lendület megmaradt, két kislánya születése után a szétszórtság helyébe felelős, anyatigris-öntudat lépett.

„Én pont ellenkező véleményen voltam, mint anyu. Hajni után én még egy gyereket akartam, mert egykének lenni a legrosszabb. De lenne nekem négy is, ha biztosan tudnám, hogy meglesz a munkahelyem, ha kiszámíthatóbb lenne a jövőnk. Amikor már házba, anyuékhoz közel költöztünk, akkor sokkal könnyebb lett. Bár volt előtte is egy kis lakásunk, de ma már nem elég a fekhely, ma már babakocsik, járókák, szekrények, pelenkázó, meg ki tudja még, mi nem kell. Ilyen szempontból el sem tudom képzelni, hogy a nagyi korában hogyan boldogultam volna. Nem szólva az autóról. – Manapság már elképzelhetetlen autó nélkül az élet az unokákkal – veti közbe Joli. – Nem tudnám azt a logisztikát megoldani, amit édesanyám anno. Felgyorsult a világ, kitolódott a munkaidő is. Mondom Hajnikának: jössz ma gyalog oviba? Ő nem! Ő autóval megy csak! Emlékszem, mikor egy balesetem után édesanyám cipelt engem a hátán orvoshoz, csak a gipszem volt tíz kiló…

Hajni becsúszott, de nyilván semmi sem véletlen – mondja Anna –, bár nem fogtam fel, mi történik. Timit viszont már terveztük. Joci, a férjem mindenbe besegít, hétvégén mindig ő főz, most már, hogy dolgozom, hétköznaponként is.

Anna
Első lakás: 50 nm
Gyerekek: Hajni 26 évesen, Timi 30 évesen
Családi pótlék: 26 600 Ft (havi átlagfizetés 120 000 Ft)

Lelkesen jár bevásárolni, Hajnit mindig ő hozza haza az oviból, és sokszor játszik a gyerekekkel. A gyerekeket annyira várta, mint én, és ha rajta múlna, lenne még vagy hat. Én egyébként nagyon aggódó anyuka vagyok, nagyi még simán otthon hagyta anyuékat, én viszont, ha valaki késik öt percet, már hívom a 104-et. Elképzelhetetlen számomra, hogy egyedül hagyjam őket. Autó nélkül meg el sem tudnék menni értük az oviba, mert nem érnék oda a munkából… Anyuék is másfél kilométerre laknak tőlünk. Amikor kicsi voltam, könnyebb volt, mert anyu csak beadott reggel a bölcsibe, és amikor végzett, értem jött. Nem kellett rohangálni és stresszelni.

Fotó: Bácsi Róbert
Fotó: Bácsi Róbert

A gyereknek már saját szobát szerettünk volna, nem úgy, mint nagyi korában, mikor éppen le tudtak feküdni valahová. Míg nagyi mindent megvarrt anyuéknak, és aztán anyu is megtanult, addig én ma már mindent megveszek a lányoknak, amit tudok. Na azt meg, hogy kézzel kéne mosni… Így is heti négyszer mosok négyünkre, és ezt is utálom már. Mégis bármikor lettem volna fiatal, csak nem most, mert azt, hogy rajtam kívül álló okok miatt nem tudok mindent megadni a gyerekeknek, ami járna nekik: oktatást, óvodát, bölcsődét, mert telt ház van, hát ez nagyon frusztráló. Két gyerek után havi 26 600 forint családi pótlékot kapok. Ha nem lett volna anyagi biztonság és anyuék, akkor nem vállaltam volna a gyerekeket.”
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése