nlc.hu
Család

A kórház vagy az anyák tehetnek a kisbabák összecseréléséről?

Megdöbbentő módon folytatódott az elcserélt orosz kislányok, Ányja és Irina története.

nlc - Család

Szomszédok lesznek

Ahogy korábban mi is megírtuk, 13 évvel ezelőtt elcseréltek két kislányt az oroszországi Kopejszk városának kórházában. A hibára nemrég derült fény, a gyerekek úgy döntöttek, azzal a családjukkal maradnak, ahol eddig nevelkednek. A két família összefogott és közösen perelték be a kórházat, pénzbeli kártérítést követelve.

Az egyik orosz tévécsatorna felkutatta és megszólaltatta Alekszandr Andrienko szülészorvost, aki annak idején levezette a két szülést. A doktor szerint a csere nem a kórház hibája volt, arról sokkal inkább az anyák tehetnek. „Őszintén szólva nehezen érthető számomra, hogy azok után, hogy egyszer már a kezükben tartották a babájukat, hogy a mellükre tették őket, az anyák hogy tudtak elfogadni egy másik csecsemőt” – mondta Andrienko.

Az ügy tárgyalása ezen a héten zajlott, a bíróság a szülőknek adott igazat és 3 millió rubel – azaz közel 22 millió forint – kártérítést ítélt meg mindkét családnak, ami oroszországi viszonylatban kiemelkedően magasnak számít. A két család most azt tervezi, hogy a pénzből egymás szomszédságába építkeznek majd, és amennyire csak lehet, közösen nevelik tovább a kislányokat.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top