2011. március
Van olyan pillanat, amikor az anyaság amúgy édes-élvezetes szerepéből kilép egy nő, de legalábbis a lelke, és enged a gonosz csábításának, de legalábbis a csábítás gondolatának, és elmélázik azon, milyen lenne egy délelőtt a gyerekei nélkül. Szabadon, mint régen: azt hiszem, nálam ordítana valami zene a nappaliban, vagy ki se szállnék az ágyból, és végre olvasnék zsinórban órákig. Esetleg dolgoznék, kipróbálnám, megy-e még a munka, megismernek-e még a kollégák…. Így tépelődöm egy halom elpakolásra váró műanyag játék közepén. Kicsit távolabb észreveszem a reggeli tojásrántotta maradványait a szőnyegbe dörzsölve, és a piros zsírkrétával falra festett csigavonalat. A gyerekem is jelen vannak, nagyon is, épp egymás haját húzva veszekszenek egy plüssmajmon.
És ekkor elhatározom, hogy minden előítéletet félredobva beadom majdnem kétéves iker fiaim jelentkezését a kerületi bölcsődébe.
2011. április
Körbejártam a környékünkön fellelhető bölcsődéket, egy helyre Lőrinc és Vince apukája ment helyettem. Na, oda biztos nem vesznek fel minket. Nem készítettem fel előre, mert azt gondoltam, ismeri a viszonyokat. Nem mi választunk bölcsődét, hanem ő minket, hiszen kevés a bölcsődei férőhelyek száma. Ennek megfelelően kell viselkedni az intézménylátogatáskor. Ő rögtön az elején megkérdezte a bölcsődevezetőt, mivel tudja őt meggyőzni arról, hogy a gyerekeinket ide írassuk be, és ne máshová…
2011. május 22.
Megkaptuk a papírt, felvették a fiúkat. Csak oda, ahova apa ment.
2011 augusztus 10. Szülői értekezlet
Lopva figyelem fiaim leendő bölcsis társainak szüleit. Milyen emberek, milyen családok lehetnek? Remélem, hasonlóan gondolkodnak, mint mi. Nehogy lógó taknyú, verekedős, csúnyán beszélő kis kölykök közé kerüljenek az én csodálatos, jól nevelt kisfiaim! Ott, a sarokban egy apuka pont engem figyel, gyanakodva. Lehet, hogy pont az jár az eszében, mint nekem?
Aztán bejön az igazgatónő és tudja fokozni a feszültséget. Azt mondja, minden szülő szorong picit, amikor a gyerekét bölcsődébe adja, de ha elhatároztuk, hogy ezt az utat választjuk, akkor viselkedjünk is úgy. Arra kér minket, a gyerek előtt ne sírjunk. Készítsük fel a lelkünket és ha eljön a búcsú ideje, köszönjünk el határozottan, és ne nézzünk hátra. A sarkon túl már szabad összeomlani.
Október 3. Első nap a bölcsődében
Mindent összekészítettem. Pelenka, partedli, benti cipő… A kisfiaim gyanútlanul lépegetnek mellettem a beriglizett kapuhoz. A bölcsődében javasolták, szoktassuk őket a gondolathoz, hogy lesz egy hely, sok gyerekkel, játékokkal, ahová ellátogatunk és ahol egy kicsi időre egyedül is maradnak majd, de ma még nem ez a hangsúlyos, csak egy órára látogatunk ide, így kezdődik a beszoktatás. Egy óra nekik olyan, mint egy játszótéri program: nagyokat szaladgálnak a többiekkel, kipróbálnak minden kismotort – ráadásul ezeket a járgányokat nem kell a tulajdonosuktól elkérni, mint a játszótéren, minden mindenkié, ami láthatóan jó kedvre deríti Vincét és Lócit.
Én jelosztáson veszek részt és nem vagyok elég talpraesett. Bemondásra kapsz jelet, mint a tőzsdén. Mire magamhoz térek, elmegy a vonat és a maci, kérdezem a kisautót, legyintenek, azt csak kihalásos alapon lehet megkaparintani. Végül a labda és a bögre marad. Most melyik gyerekemmel szúrjak ki, ki kapja a bögrét?!
Október 4. „Piki” harap
Ma két órát maradunk. A felénél azt gondolom, nekünk ez az egész iszonyú könnyen fog menni, a fiaim rám se hederítenek. Aztán egyszer csak meghallom Lóci üvöltését: „Anyaaa” ! Rohanok, kérdezem, mi történt, fogja a karját, hatalmas piros folt éktelenkedik a csuklóján: „Piki megharapott, anya!”
„Hát, igen, Vikinek nehezen megy a beilleszkedés, hiányzik neki az anyukája és ezt harapdálással vezeti le” – mondja Bea, a gondozónőnk.
Október 5. A sorsdöntő nap
Ma a beszoktatás szabályai szerint egyedül kell hagynom a gyerekeket egy kis időre. Ahogy tanultam, leguggolok hozzájuk és elmondom, hogy most elmegyek egy picit, ők itt maradnak játszani és aztán kicsit később visszajövök értük. Vincének görbül a szája, a mondat végére elpityeredik. Lőrinc szívszaggatóan üvölt. Ilyen esetekben addig ölelem őket, amíg el nem múlik a baj. Most felállok, mint egy gép, megfordulok és teszem a lábaimat egymás után, mondjuk úgy, lépegetek, amennyire sikerül. Mindjárt itt a kapu. A rigli. Vacakol, nem tudom kinyitni. A gyerekeim zokognak, hallom. Rigli mégis kicsusszan, kint vagyok és mindjárt elérem a sarkot, ahol engedélyezett az összeomlás. Hát… jó, hogy ott van az a sarok, basszus. De miért nincs nálam papír zsebkendő?
Október 8. Szombat van, nem megyünk sehová
Ennek a hírnek nagyon örülnek a gyerekek és én is. Az egyébként sem jó alvó fiúk a szokásosnál zaklatottabbak alszanak. Reggel Lőrincnek az az első mondata, hogy „Anya elmegy dolgozni, de visszajön!”. Mondanom sem kell, megszakad a szívem.
Október 12. Második hét
A délelőtti búcsúzás rendre sírásba torkollik, Bea szerint a dráma mindig csak addig tart, amíg én a teremben tartózkodom. Miután elmegyek, a fiúk élvezik a játékot és csak „Piki” harapdálásai után emlegetnek néha.
Már most, néhány nap bölcsizés után szembetűnő, mennyire gyorsan gazdagodik a szókincsük, hogy társaságban vannak. Mikor Vincének bekötöm a cipőfűzőjét, rám néz és azt mondja: „köszönöm a szívességet!” Lőrinc pedig az ajtóban állva noszogat minket: „na, induljunk, skacok!”
Október 13. Ott alvás
Ebéd után mindig elviszem őket haza, ma is dél után húsz perccel érkezem, de szokatlan csend fogad a Bambi csoport ajtaja előtt. Óvatosan benyitok és azt látom, hogy a gyerekek, beleértve az én kettőmet is, alszanak. Bea mosolyogva meséli, hogy ma hamar befejezték az ebédet és a fiúk látva, hogy a kispajtások sorban lecsücsülnek az időközben kipakolt ágyakra, kedvet kaptak maguk is egy kis szunyókálásra. Nahát, a délutáni alvás volt a mumusom, azt hittem, ez lesz a beszoktatás legnehezebb feladata, de a többi gyerek segített leküzdeni ezt a problémát is.
Október 14. Megint péntek
Elrepült a második, beszoktatásra szánt hét is. Repülök én is a bölcsődébe, kimondhatatlanul hiányoznak. Kiadják a srácokat (skacokat), taknyos mind a kettő, köhögnek és Lócinak talán hőemelkedése is van. Itt a bölcsi-vírus. Állítólag a közösségbe csöppent gyerekek előbb-utóbb mind elkapják. Úgyhogy az orrszívó porszívó lesz a következő napok főszereplője. Nem bánom, csak legyünk együtt, üljünk egy kupac műanyag játék közepén és csináljunk nagy rendetlenséget. És most kivételesen rajzolhatunk a falra is.
