nlc.hu
Család
Bevásárlókocsiban felejtette gyerekét a szórakozott apuka

Bevásárlókocsiban felejtette gyerekét a szórakozott apuka

Túlvállalta magát a családapa: bár a nagybevásárlást sikeresen lebonyolította, a gyermekét félúton elhagyta.
A kép illusztráció
A kép illusztráció

Egy amerikai férfi egyedül vigyázott 6 hónapos gyermekére kedd délután, s úgy gondolta, ezzel párhuzamosan elintézi még a heti nagybevásárlást is, hogy meglepje feleségét. Miután mindent megvett, a bevásárlókocsit annak rendje és módja szerint kitolta a parkolóba, az árut bepakolta a csomagtartóba, majd beült az autóba és elhajtott. Épp „csak” arról feledkezett meg, hogy gyermeke a bevásárlókocsiban maradt.

A parkolóban magára hagyott kisbabát egy pár találta meg, akik azonnal bevitték az áruházba, a személyzet pedig kihívta a rendőrséget. Időközben az apa is észrevette a hibát, és hanyatt-homlok száguldott vissza a szupermarketbe, ahol a család szerencsésen újraegyesült.

Bár erről nem szólnak hírek, de a magunk részéről kíváncsiak lennénk, mit szólt a történethez a gyermek anyja. Már ha egyáltalán el merték neki mesélni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top