nlc.hu
Család
33 év jegyesség után házasodtak össze

33 év jegyesség után házasodtak össze

Több mint három évtizedet várt az esküvővel egy brit pár. Jobb később, mint soha.
Vera és Robert

Vera és Robert

Kép: christianpost.com

A most 84 éves Robert Whittle és 93 éves arája, Vera Lawrence még a hetvenes évek végén, egy sportklubban ismerkedtek meg egymással. A férfi pár hónappal később meg is kérte barátnője kezét, és bár saját bevallásuk szerint a legnagyobb harmóniában élték le együtt az azóta eltelt 33 évet, az esküvőre – maguk sem tudják miért – mégsem került sor.

Egészen újév napjáig, amikor is az angliai Suffolkban élő pár az egyik helyi plébánián kimondta boldogító igent. „Ez a legcsodálatosabb nap az életemben, pedig hosszú és boldog életem volt” – nyilatkozta Vera a sajtónak.

A szertartást celebráló plébános elmondta, hogy életében először adott össze olyan párt, melynek egyik tagja már elmúlt 90 éves, s hozzátette, hogy fantasztikusnak tartja, hogy ennyi év együttélés után úgy döntöttek, Isten színe előtt is összekötik az életüket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top