Család

“Anya kitett minket az utcára és elhajtott”

Ki tudja, mi történhetett volna a két szerencsétlen, egyedül hagyott kislánnyal, ha a járókelők nem figyelnek fel rájuk időben.
Fotó: dailymail.co.uk
Fotó: dailymail.co.uk

Letartóztatták a 26 éves New York-i édesanyát, Dalisha Adamset, aki a kocsijából kitette, majd néhány pelenkával a kezükben a forgalmas utcán hagyta két kislányát. „Anya kitett minket az utcára és elhajtott” – mondta el később a rendőrségnek a nagyobbik, ötéves kislány, Domini, akire hároméves testvérével, Dionival két járókelő vigyázott, amíg a rendőrök a helyszínre értek.

A hatóságok később elmondták, hogy az ijedtséget leszámítva a kislányok jól vannak, egészségesek, látszik, hogy normális körülmények között éltek. A nagyobb kislány a rendőröknek csak a családtagok keresztnevét tudta elmondani, de az anyjukat hamarosan sikerült azonosítani, és a fiatal nőt nem sokkal később őrizetbe is vették.

A gyerekeket – akik egy-egy pelenkát szorongattak a kezükben, amikor megtalálták őket – állítólag többször fenyegette már azzal az anyjuk, hogy kirakja őket. Ez a szomszédok vallomásából derült ki, akik szerint a fiatal nő gyakran ordítozik, sőt trágár módon kiabál a gyerekeivel. A nőnek egyébként még egy nyolcéves lánya is van, aki a történtek ideje alatt rokonoknál tartózkodott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top