Veszélyben a következő generáció

nlc | 2012. Február 03.
A történelemben először a következő generáció nem élhet olyan sokáig, mint a szüleik. A háttérben pedig az elhízás talaján kialakuló betegségek állnak. A helyzet a fejlett világban mindenütt súlyos.
Olvass tovább!
Hülye cukrosnak csúfoltak

A magyar állapotokról dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője beszélt.

A betegségek megelőzhetőek lennének

Egyre nagyobb mértéket ölt a gyermekkori elhízás, és az ennek következtében kialakuló betegségek, mint a 2. típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívproblémák és az ízületek állapotának romlása, holott ezeket eddig jellegzetes felnőttbetegségeknek tekintették – ez derül a Loyola University részeként működő Gottlieb Memorial Hospital jelentéséből.

– Különösen tragikus, hogy ezeknél a gyerekeknél mindezek következtében 2–5 évvel lesz kevesebb a várható élettartam, mint a szüleiknél. Holott a folyamat a gyermekkori elhízás megelőzésével megállítható lenne. Hiszen a túlsúly kialakulásában nemcsak genetikának és a szülők testalkatának van szerepe, de a kultúrának és környezet szokásainak is. Ha csak az egyik szülő elhízott, a gyereknek 50 százalék az esélye a kövérségre, ám amennyiben mindkét szülőnek súlyproblémái vannak, 80 százalék, hogy a gyerek is küzdeni fog ezzel. Ugyanakkor a normál testsúlyú szülők gyerekei csupán 7-8 százalékban túlsúlyosak – vázolja a helyzetet dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője. 

Nem csak testi hátrány

A Center for Disease Control tanulmánya szerint a 10–15 éves elhízott gyerekek 80 százaléka kövér marad legalább 25 éves koráig. Sőt, minél kisebb korban jelenik meg az túlsúly, annál komolyabb a veszélye a felnőttkori súlytöbbletnek is. Ráadásul az elhízás nem csupán komoly fizikai veszélyeket, de szociális hátrányokat is rejt. Az elhízott gyerekek ugyanis nagyobb arányban vannak kitéve zaklatásnak, csúfolásnak, elszigetelésnek, és az alacsonyabb önértékelésük rosszabb teljesítményhez vezet az iskolában és a későbbi munkájuk során is.

Mit tehetnek a szülők az „elhízásjárvány” terjedése ellen?

Forrás: www.oxygenmedical.hu

Exit mobile version