Család

“10-ből 7 nő elcsábítható”

Hivatásszerűen abból él egy jóképű fiatal pasi, hogy megpróbálja félrelépésre rávenni megbízójának kedvesét. A hasonló akcióiról híres Harsányi Levente csak gratulálni tudott a vállalkozáshoz.

A 22 éves Jack hivatásos csábító. Olyan férfiak bérelik fel, akik nincsenek meggyőződve arról, hogy partnerük hűséges hozzájuk, és épp ezért próbára akarják tenni, ellenáll-e egy jóképű, fiatal pasi csábításának.

A férfi 2009 tavaszán jött rá, hogy megcsalja a barátnője, akivel középiskolás koruk óta együtt jártak. „Nagyon rosszul érintett a dolog. Feldúlt voltam, hiszen sohasem gondoltam volna, hogy hűtlen lesz hozzám. Azt hittem, minden rendben van, és megbíztam benne. Meglepődtem, hogy ennyire könnyen átvert, miután olyan sokáig együtt voltunk” – magyarázta a The Sun című bulvárlapban.

Jack

Jack

Forrás: The Sun 

Pár héttel a szakítás után jött a fordulat, amely eldöntötte pályaválasztását: egy szórakozóhelyen egy középkorú férfi lépett oda hozzá és 100 fontot ajánlott neki, ha hajlandó flörtölni a feleségével, majd beszámol arról, hogy az asszony hogyan reagált a próbálkozásra. Jack teljesítette a feladatot, és egyben rá is döbbent: ebből kellene élnie.

A szolgáltatást az interneten hirdette meg, és alig egy hét után be is jelentkezett az első ügyfél, akit az azóta eltelt két évben több száz másik megbízó követett. Jack azóta már nem hirdet, nincs szüksége rá: az elégedett megrendelők már egymásnak ajánlják. Az ár a helyszíntől és a feladat nehézségi fokozatától függ, egyetlen csábítási kísérlettel általában 300–1000 fontot, azaz nagyjából 100 000 – 350 000 forintot keres.

Mint mondta, az eddigi legkülönösebb megkeresést egy leszbikus nőtől kapta, aki arra gyanakodott, hogy párja valójában heteroszexuális. Ezt az ügyet azonban nem vállalta el, mivel ő csak és kizárólag annak kiderítésével foglalkozik, hogy a partner hűséges-e.

Jack saját bevallása szerint munkának tekinti a flörtöt, és soha nem él vissza a helyzetével. Legfeljebb a simogatásig, csókig megy el – persze szigorúan munkaköri kötelességből –, de soha nem fekszik le az elcsábított nőkkel, inkább az utolsó pillanatban leleplezi őket. Gyakori fordulat, hogy a futó légyottra egy szállodaszobába invitálja a gyanútlan áldozatot, ahol azonban már a megcsalt partnere várakozik.

A főállásszerűen csábítással foglalkozó férfinek több barátnője is volt azóta, hogy űzni kezdte az ipart, de állítja, egyikük sem volt féltékeny. A férfi az elmúlt két évben közel 200 000 fontot, azaz nagyjából 70 millió forintot keresett vállalkozásával. Kérdés persze, hogy azok után, hogy története és fotója a hétvégén megjelent a legnagyobb példányszámú brit bulvárlapban, ezentúl vajon hányan fognak bedőlni neki.

„10-ből 7 nő elcsábítható”

Harsányi Levente, aki korábban saját rádióműsorában telefonon keresztül tesztelte a hölgyek hűségét, a Nők Lapja Café kérdésére mérleget is vont: szerinte 10-ből 7 nő fejét el lehet csavarni. Ismeretlen nőket hívott fel álnéven, és többségük – több ezer rádióhallgató füle hallatára – könnyen kaphatónak tűnt: szívesen összefutottak volna a megnyerő modorú telefonálóval. 

Harsányi szerint a kísértés szelleme belengi a kapcsolatokat, de ennek oka elsősorban az, hogy a férfiak gyakran elhanyagolják a párjukat, egy nő viszont igenis igényli, hogy hízelegjenek neki, odafigyeljenek rá, ha pedig ezt az állandó partnere helyett egy másik pasitól kaphatja meg, akkor bizony könnyedén el fog csábulni. Harsányi úgy véli, a sikeres flört titka elsősorban a humor; ha egy férfinak hatásos, intelligens és humoros szövege van, szinte mindegy az is, hogy néz ki. 

A brit férfi csábító vállalkozásához a műsorvezető csak gratulálni tudott, és viccesen hozzátette: várja a jogdíjakat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top