Maria és Mia Forrás: The Sun |
Nem túlzás azt állítani, hogy Maria Pridmore és párja, John Foran az elmúlt 13 évben a poklok poklát járták meg. A pár már egészen fiatalon szeretett volna gyermeket vállalni: Maria először 19 évesen lett várandós, ám hamarosan elvetélt.
Első vetélését az ezt követő években továbbiak követték, 2003-ban azonban úgy tűnt, a nő végre ki tudja hordani gyermekét. Már azt is tudták, hogy kislány, és Shannonnak nevezték el, de a baba halva született.
A pár mindennél jobban vágyott gyermekre, és rendületlenül próbálkoztak tovább, ám Maria újra és újra elvetélt. 14. vetélését követően esett ismét teherbe, és 2009-ben koraszülöttként, de élve világra jött kisfia, Kia. A baba szervezete azonban túlságosan gyenge volt, és 2 héttel később meghalt.
Maria és John úgy érezték, nem tudnának több tragédiát elviselni, ezért eldöntötték, nem próbálkoznak tovább, elfogadták a tényt, hogy nem lehet saját gyermekük. Épp ezért meglepetésként érte őket, amikor tavaly kiderült, hogy az asszony újra várandós.
A terhesség idejét végig rettegték, hogy újra megtörténik a legrosszabb. Maria naponta kétszer kapott injekciókat és összesen 92 alkalommal jártak különféle vizsgálatokon. A babát végül januárban, sürgősségi császármetszéssel segítették világra, a szülők pedig igyekeztek felkészülni lelkileg arra, hogy őt is elveszítik.
A kislány, Mia azonban már 7 hetes, és az orvosok szerint makkegészséges. A szülők a The Sun című magazinnak úgy nyilatkoztak: megvárják, míg egy kicsit idősebb lesz, aztán talán szeretnének neki egy kistestvért is.