nlc.hu
Család
Hisztiző gyerekük miatt szállították le a családot a repülőről

Hisztiző gyerekük miatt szállították le a családot a repülőről

A pilóta nem volt hajlandó felszállni a géppel, mert a kétéves kislány hisztizett a fedélzeten.
Natalie

Natalie

Kép: dailymail.co.uk 

A kétgyermekes, amerikai Vieau család a Turks és Caicos szigeteken töltött téli vakációja után szállt fel a hazafelé a JetBlue légitársaság Bostonba tartó járatra. A repülőgépen azonban kisebbik, kétéves lányuk, Natalie hisztizni kezdett, és bár édesanyja, Colette mindent megtett, hogy lenyugtassa, csak nagy nehézségek árán tudták beültetni székbe és becsatolni a biztonsági övét. A kisgyerek azonban még ezután sem csillapodott le.

A pilóta ekkor úgy döntött, hogy a hisztiző gyerekkel a fedélzeten nem hajlandó elindulni, így a családot végül leszállították a gépről. „Nem voltunk részegek, másnaposak vagy agresszívek, nem kiabáltunk. Csupán csak nehezen bírtunk a gyerekkel” – mondta a felháborodott édesanya egy sajtónyilatkozatában.

Mivel aznap már nem indult több járat, ezért a család a szigeten ragadt. Szállodában kellett tölteniük az éjszakát, és egy másnap induló repülőre is helyet kellett foglalniuk, mindez 2000 dollárjukba került.

Vieauék igazságtalannak érzik azt, ahogy bántak velük, ezért magyarázatot és kártérítést követelnek légitársaságtól, mely azonban egyelőre még nem reagált a panaszukra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top