Család

Dolgozni küldi gyerekeit a leggazdagabb édesanya

A világ egyik leggazdagabb embere kemény munkára fogja négy gyermekét.

A milliárdos Gina Rinehart
A milliárdos Gina Rinehart
Fotó: Telegraph

Gina Rinehart, Ausztrália leggazdagabb asszonya a Forbes-lista 29. helyezettje, vagyona 17 milliárd dollárra rúg. A nő húsz évvel ezelőtt édesapjától örökölte meg a súlyosan eladósodott családi bányászvállalkozást, ami mára a legsikeresebb vállalkozások közé küzdötte fel magát, a nő pedig a leggazdagabbak között foglalhat helyet. Nem véletlen hát, ha a megszerzett vagyont nagy odafigyeléssel óvja – többek között a gyermekei elől, akiket a nő édesapja még 1988-ban jelölt meg haszonélvezőként, írja az ausztrál hírportál, a The Sydney Morning Herald.

Gina azonban nem bízik tulajdon négy gyermekében, a bíróságon pedig azon akaratát akarja keresztülvinni, hogy a Rinehart-vagyon felett egyedül ő rendelkezhessen. A nő akkor állt elő ötletével, amikor a legkisebb gyermeke is betöltötte a 25-öt, a végrendelet értelmében ugyanis a négy gyermek ekkor lett volna jogosult arra, hogy megkapja a vagyon rájuk eső részét.  Az ércmágnás anya szerint a vagyon felaprózódása és az örökség után kirótt adó ártana a cégnek.

Persze ahogy az nagy pénz esetén megszokott, az ügy elfajult és keserű bírósági perré dagadt, a nő három gyermeke ugyanis nem állt kötélnek, és nem támogatja az anya szándékát. Egyedül legkisebb lánya mondott le az anyja javára. 

Az ügy kapcsán számos részinformáció is kiszivárgott, többek között az, hogy az anya a kifizetés dátumát 2068-ra módosította – vagyis ekkor jutnának pénzhez az utódai. Az anya és a gyermekek közötti e-mail váltás is napvilágot látott, amiben az édesanya arra szólította fel gyermekeit, hogy saját – és persze a vállalat – fejlődése érdekében kezdjenek el dolgozni, és hagyjanak fel a henyélő életmódjukkal. Szerinte három gyermeke tökéletesen alkalmatlan arra, hogy a vállalat irányításában felelősen részt vegyenek, soha egy percig nem éltek és dolgoztak Ausztráliában. Nincs meg a kellő tudásuk, tapasztalatuk, adottságuk és felelősségük, hogy a sikeres vállalat részesei legyenek. A családi háború kapcsán már csak egy kérdés marad: vajon a négy teljességgel alkalmatlan gyermeket ki nevelte?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top