Képzeljük el azt a hétköznapi jelenetet, amikor betesszük a lábunkat a munkahelyre, a takarító néni előzékenyen kinyitja az ajtót, majd a frissen felmosott padlón váratlanul megcsúszunk, eszeveszett karlóbálások mellett próbáljuk megtartani az egyensúlyt, de a vége mégis az lesz, hogy padlószinten végezzük. S míg az egyik ember ilyen helyzetben teljesen elvörösödik, szentségel, vagy épp szétveti az ideg, addig vannak, akik elmosolyodnak, és egy jót röhögnek magukon, a helyzeten.
Nehéz meghatározni, hogy mi a humor. Első nekifutásra az élethez való hozzáállás, aminek birtokában nem megfutamodunk, netán elkomolytalankodjuk az életet, hanem még a negatív élményekből is képesek vagyunk pozitívan kijönni. A derűs, komikus én egy fricska a kínlódásnak, amikor az ember még akkor is képes nevetni, amikor a legpocsékabb helyzetben találja magát. A humorral megáldott ember persze nemcsak másokon tud szórakozni, önmagán is képes nevetni, pontosabban rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy nem veszi túl komolyan saját magát. A humor egy pajzs, ami megvédi az embert az élet brutalitásától, ami humor hiányában valószínűleg megölné.
A hétköznapok során a humor sokat javít az ember személyiségén, de talán még többet árul el róla akkor, ha súlyos betegségben, óriási fájdalmak között él. Vannak ugyanis olyanok, akik még az élet legnehezebb időszakaiban is tudnak humorral reagálni; a szenvedésre ugyanakkor csak az bír humorral válaszolni, aki pontosan tudja, mit jelent kínlódni. Sőt, gyakran a szenvedés az, ami a humort kiprovokálja.
Rég bizonyított tény, hogy mosoly és immunitás között szoros az összefüggés, a mosolygó ember sokkal gyorsabban gyógyul – gondoljunk csak a bohócdoktorok értékes munkájára. A humor, a mosolygás és a nevetés lelki megkönnyebbülést okoz. Persze nem mindenkinek van humora, de ez abszolút tanulható, tanítható. Egyszer kell csak megtapasztalni, hogy milyen érzés, amikor az agy érzelemfeldolgozó központjában endorfin szabadul fel, ami oldódást és megkönnyebbülést okoz.
