Család

Madonna túl engedékeny anyuka

Miután 15 éves lányát cigizésen kapták, be kellett látnia, hogy nem fogta kellőképpen szigorúan.

Madonna nem elég szigorú anyaA négygyermekes popdíva az amerikai NBC tévécsatornának adott interjújában bevallotta, hogy nem olyan szigorú anya, mint amilyennek lennie kellene. Erre saját bevallása szerint akkor döbbent rá, amikor a közelmúltban nyilvánosságra kerültek azok lesifotók, melyeken 15 éves lánya, Lourdes épp barátaival cigarettázik.

„Azt hiszem, szigorúbbnak kellene lennem, de ez nehéz. Minden egyes nap olyan, akár egy tárgyalás” – fogalmazott Madonna. A riporter persze felvetette, hogy maga a sztár is bagózik legújabb a klipjében. „Nem dohányzom. Az csupán egy kiegészítő. Ez nagy különbség. A lányom ráadásul előbb cigarettázott, mint én a klipben” – védekezett.

Az énekesnő leszögezte azt is, hogy gyerekei természetesen másképp látják őt, mint a rajongói. Akár a hétköznapi édesanyák, ő is ellenőrzi, hogy megcsinálták-e a leckét, vagy épp rájuk szól, ha nem megfelelően öltöztek fel vagy olyasmit mondtak, amit nem lett volna szabad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top