Család

Ellökte húgát a gázoló autó elől a 6 éves kislány

Húga helyett őt ütötte el az autó – igaz történet egy bátor kislányról.
Trixie és Ramona

Trixie és Ramona

Forrás: The Sun 

Tavaly júliusban, az angilai Bristol városában egy 94 éves vezető elvesztette uralmát járműve felett és letért az útról. A 6 éves Ramona és 4 éves Trixie Gibbs ekkor ugyanitt, a család háza előtt játszottak. A nagyobbik kislány észlelte a veszélyt: látta, hogy az autó pontosan a húga felé tart. Nem tétovázott, gyorsan félrelökte Trixie-t, emiatt azonban a jármű őt ütötte el.

Míg Trixie néhány karcolással megúszta az esetet, Ramona életveszélyes sérüléseket szenvedett: megsérült a tüdeje és a mája, súlyos belső vérzése volt, több bordája, a medencéje és a lába is eltört. Több mint két hétig feküdt kritikus állapotban kórházban, az orvosoknak azonban sikerült megmenteniük. Öt műtéten esett át, mostanra azonban sikerült teljesen felépülnie.

A városi rendőrség tegnap hivatalosan is kitüntette Ramonát bátorságáért. „Tényleg elképesztő, amit Ramona tett. Ha nem avatkozik közbe, Trixie meghalhatott volna” – nyilatkozta meghatottan a The Sunnak a lányok édesanyja, Sally.

A kislány a díjátadón elmondta, hogy nem sok mindent tud felidézni az esetből, az utolsó kép a közeledő autó, de arra a momentumra, hogy félrelökte húgát, már egyáltalán nem emlékszik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése