nlc.hu
Család
Apabankban vezeti számláját a tudatos 11 éves

Apabankban vezeti számláját a tudatos 11 éves

Mi maximum iskolabélyeget gyűjtöttünk, a mai gyerekek pénzét viszont már saját családi bankjuk kezeli. Sőt, a 12 éven aluliaknak szóló műsort még nem nézhetik, de már kamatot számolnak, és tudják, miért kell befektetni.
Apabankban vezeti számláját a tudatos 11 éves

„Én úgy takarékoskodom, hogy odafigyelek arra, hogy ne szórjam el minden pénzemet egyszerre – magyarázta a Nők Lapja Café kérdésére a tizenegy éves kisfiú, Bálint. – Például olyan jelentéktelen dolgokra, mint a rágógumi, amire nincs is igazából szükségem. Otthon van egy privát bankunk. A banknak három ügyfele van: a két testvérem és én. Az apukám vezeti egy excel táblában, három oszlopban, hogy mennyi pénzünk van. A harmadik oszlopban van a megtakarított pénzem, ami már 55 ezer forint, de ahhoz nem tudok hozzányúlni. Az a pénz kamatozik. A második oszlopban pedig az a pénz van, amit gyűjtögetek egy ideig, aztán veszek belőle valamit. Tavaly kezdtem kajakozni, és most egy hullámköpenyre spórolok, ami a becsapódó víz ellen véd. Körülbelül 6500 forintba kerül” – tette hozzá Bálint.

A kisfiú szerint fontos, hogy az ember minél hamarabb megtanulja, hogyan kell kezelni a pénzt: „Ha rosszul bánunk a pénzzel, akkor előbb-utóbb kikerülünk az utcára kalapozni” – mondta Bálint.

Nem Bálint az egyetlen, akinek a családja úgy gondolja, hogy nem lehet elég korán megtanulni bánni a pénzzel. Ezek a családok különféle speciális módszereket alkalmaznak, sőt szakértőkhöz fordulnak annak érdekében, hogy okítsák a kicsiket. A tíz év feletti korosztály számára többnapos pénzügyi táborokat szerveznek, de az interneten letölthető oktatócsomagok, játékok segítségével már akár óvodáskorban el lehet kezdeni a csemeték pénzügyi nevelését. Sőt, egy általunk megkeresett szakember, Himer Csilla jelenleg egy pénzügyi játszóház szervezésén dolgozik, ahová már a legkisebbeket is várják, hogy különböző fejlesztő játékokkal csiszolgassák a pénzügyi intelligenciájukat.

Heti egyszer elmennek az apabankba

Apabankban vezeti számláját a tudatos 11 évesBálint szülei két éve vezették be az apabankot, vagy ahogy a gyerek emlegeti, privát bankot, ahol vasárnaponként zsebpénzt osztanak mindhárom gyereknek. „Jönnek a kis pénztárcájukkal és kiveszik vagy beteszik a pénzt egyik »számláról« a másikra – mondta el Pegán Kinga, Bálint édesanyja. A legkisebb még csak hétéves, de ő is részt vesz mindenben, és a nagyobb testvéreihez hasonlóan ő is saját maga osztja be a heti 200 forintot, amit fejenként kapnak.

„A férjem egy táblázatban vezeti, kinek mennyi pénze gyűlt össze. Egyelőre a pénz fizikailag nincs náluk, de úgy tervezzük, hogy hamarosan bevezetjük a háromborítékos módszert, és akkor majd oda gyűjtögethetnek. A lényeg akkor is ugyanaz marad: a piros borítékból kivenni nem lehet, a megtakarított összeg pedig heti egy százalékot kamatozik. A gyerekek sokat tanulnak egymástól, a boltban pedig csak akkor vásárolhatnak, ha van pénzük. Ha nyaralni megyünk, fejenként napi egy fagyit mi állunk, azon felül pedig a zsebpénzükből gazdálkodnak” – tette hozzá Kinga.

Leesik a szülőnek, hogy ő is rosszul csinálja

Mint minden más területen, a pénzügyekkel kapcsolatban is alapvetően a felnőtt példamutatás a fontos, ugyanakkor sok szülő éppen akkor ébred rá arra, hogy mennyire nem kezeli tudatosan a pénzét, amikor a gyerekét elviszi egy pénzügyi tanfolyamra. „A családi minta meghatározó a pénzügyek kezelése terén is, de ha a szülők nem is takarékoskodnak, a gyerekeknek attól még meg kellene adni az esélyt arra, hogy helyes szemléletet sajátíthassanak el” – mondta el Alkér Orsolya, családi és gyerekpénzügyi tanácsadó, a Magánpénzügyi Akadémia alapítója.

„A pénzügyi képzésre persze három nap nagyon kevés, ahogy sok más dolgot az életben, ezt is évekig kellene tanulniuk a gyerekeknek. Hiszen ha belegondolunk, például történelmi vagy kémiai kérdésekre felnőttként elég ritkán kell felelnünk, pénzügyi leckék, döntéshelyzetek viszont minden nap adódnak. A kicsiknek azt kell megtanulniuk, hogyan osszák be a zsebpénzüket, ami persze sok embernek felnőttként is nehézséget okoz, ezért sok szülőben felmerült az igény arra, hogy a gyerekkel együtt tanuljon, például tőzsdei ismereteket. Ma már nem egy háziasszony is tőzsdézik, otthonról, az interneten. Két éve, egy konferencia alkalmával mértük fel az igényeket, és megdöbbentett, mekkora érdeklődés van a szülők részéről a pénzügyi képzések iránt, ezért ma már tőzsdetáborokat is szervezünk nekik is” – mondta a tanácsadó.

„Egyre jobban érdekli a pénz”

A jól bevált zsebpénz a legegyszerűbb és legjobb eszköz a szakemberek szerint arra, hogy a pénz helyes kezelésére megtanítsuk a gyerekeket. „A nyolcéves kisfiam már évek óta perselyben gyűjtögeti a pénzét – mesélte egy kétgyermekes anyuka. – Úgy két éve az első nagyobb összegből, ami összegyűlt, egy futóbringát vásárolt magának. Lassan megint megtelik a persely, de még nem tudjuk, mire költi majd a megspórolt összeget. Mostanában egyébként egyre jobban érdekli a pénz, a pénztárcájában lévő néhány száz forintot például minden nap megszámolja, és csak akkor vesz ki belőle, ha valaminek már nagyon nem tud ellenállni” – tette hozzá mosolyogva az anyuka.

Alkér Orsolya szerint ez jó kezdet, hiszen a gyerekben megvan az igény arra, hogy takarékoskodjon. „Amit tanácsolnék a szülőknek, hogy próbáljanak továbblépni. Arra kell nevelni a gyerekeket, hogy nem szabad mindent elkölteni, hanem meg kell takarítani, hiszen a megtakarításainkat gyarapítani tudjuk a kamatokkal. A gyerekkel együtt is kitalálhatjuk, hogy mibe fektessük a pénzt. Sokaknál már bevált módszer, mint Bálintéknál, ha otthon anyabankot vagy apabankot vezetünk, és a kicsik különböző színű borítékokba csoportosítják a pénzüket. Így tanulják meg strukturáltan kezelni a kis »jövedelmüket«, hiszen van egy boríték, amelyből költhetnek, egy másikból a rövidebb távú céljaikat valósíthatják meg, és egy harmadik a befektetésüket tartalmazza” – mondta el a szakember, aki hangsúlyozta, hogy a pénzügyi nevelést ugyanolyan komolyan kellene venni, mint például a fogmosásra vagy az egészséges étkezésre szoktatást. „Mindez türelmet és némi ráfordítást is igényel persze, de ha a gyerekek megtanulják, hogyan bánjanak a pénzükkel, akkor többszörösen megtérül a befektetés” – tette hozzá.

Osztályfőnöki órán fogják oktatni

Apabankban vezeti számláját a tudatos 11 évesMások úgy látják, hogy az általános iskolai nevelésben is helye lenne a pénzügyi alapok tanításának, hiszen a helyes szemlélet kialakítását, hogy igenis van értelme a pénzzel törődni, nem lehet elég korán elkezdeni. „Éppen egy kifejezetten gyerekeknek szóló tananyag összeállításán dolgozom – mondta el Nacsák Tamás pénzügyi tanácsadó, aki azt szeretné, ha a falujában, Vértesbogláron élő iskolások is megismerkednének a pénzügyi alapokkal. – Ha tízből egy gyereknél sikerül elültetni a helyes szemlélet magvait, már megérte. Azt kell elásni a gyerekek fejében, hogy a készpénzen túl, ami lehet forint, euró vagy złoty, bármi, tök mindegy, létezik a befektetés, ami teljesen máshogy viselkedik, mint az a pénz, amit a kezedben tartasz. A befektetési pénzt félted, nem akarod elkölteni. Az már szinte lényegtelen, illetve más téma, hogy hova fektetsz be. Ami pedig a perselyt illeti, annak az a hátránya, hogy mindezt nem tudja, hiszen nem termel hozamot” – magyarázta a tanácsadó, aki a helyi általános iskola felső tagozatában, az osztályfőnöki órák keretében kezdi majd el a tanulók pénzügyi oktatását.

A szakember, aki egyébként egy óvodás kisfiú és két kisiskolás kislány apukája, otthon is igyekszik kialakítani a helyes pénzkezelés alapjait. „Az a cél, hogy legyen megtakarításuk, amihez nem nyúlnak, és ami így kamatozik. Már kezdik kapiskálni, hogy nem is rossz, ha csak azért, mert pár hónapig nem nyúlnak a pénzükhöz, valaki a zsebükbe tesz még pár száz forintot.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top