Család

Kerti trambulin mentette meg a családot a tűzhaláltól

Ha nincs az ablak alatt a gyerekek ugróasztala, lehet, hogy mindannyian benn égnek a házban.
Megmenekültek

Megmenekültek

Forrás: dailymail.co.uk 

Az angliai Burton városában élő Jackson család egy éjszaka a füstjelző hangjára riadt fel. Mire az emeleti szobákból kirohantak, azzal szembesültek, hogy az alsó szint és a lépcső már lángokban áll, elzárva minden földszinti menekülési útvonalat – írja a Daily Mail.

Az apának ekkor jutott eszébe, hogy gyerekek kerti trambulinja segítségével még megmenekülhetnek. Elsőként ő maga ugrott ki az emeleti ablakból, majd 6 éves fia és 5 éves lánya, végül pedig felesége is követte, karjában legkisebb, 1 éves gyermekükkel.

Mire a tűzoltók kiérkeztek, már az egész család biztonságban volt, és egyikük sem sérült meg komolyabban, csupán néhány horzsolást szenvedtek. Bár szinte mindenük benn égett a házban, mégis szerencsésnek érzik magukat, hogy az egész család túlélte a tűzvészt.

Jacksonék jelenleg az apa bátyjánál laknak, vélhetőleg több hónapba telik majd, míg újra lakhatóvá tudják tenni a házukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top