Ha már annyi mindent szakemberekre bízunk az életben – például ügyvéddel képviseltetjük magunkat hivatalos ügyekben, minden apró nyavalyával futunk az orvoshoz, sőt még a lakás berendezését is mással csináltatjuk –, akkor a gyereknevelést, amit szülőként a legfontosabb feladatunknak tartunk, miért nem adjuk át profiknak? – vetette fel nemrég egy neves nemzetközi pszichológiai oldalon publikált cikkében egy amerikai pszichológus. Persze sok szülő a szívéhez kapott az ötlet hallatán, pedig a szakember szerint hatékonyabb, ráadásul a gyereknek és felnőttnek is könnyebb lenne, ha meghatározott szülői kötelezettségeket egyszerűen kiszerveznénk.
Outsourcing – ezt, az üzleti életben manapság oly divatos fogalmat használja a szakember a neveléssel kapcsolatban. Vagyis egyszerűen bízzuk alvállalkozókra a gyereket, ahogy a cégek szervezik ki mondjuk a bérszámfejtést? Sokaknak bizonyára nem túl szimpatikus ez a meglepő szemlélet, a pszichológus viszont úgy gondolja, hogy sokszor éppen azzal ártunk a gyerekünknek, hogy a legjobbat akarjuk neki. Ráadásul a gyereknevelést még csak nem is tanítják az iskolákban, és a legtöbben szinte teljesen felkészületlenül állunk az élet legnehezebb feladata előtt, sőt továbbadjuk a gyerekekre a saját neveltetésünk lelki terheit is, érvel a szakember.
A nevelés helyett inkább a házimunkát bíznák másra
Oké, nem tűnik éppen életszerűnek az amerikai pszichológus eszmefuttatása, de azért eljátszottunk a gondolattal, melyek lennének azok a gyereknevelési teendők, amelyektől szívesen megszabadulnánk. A tengerentúlon már ötleteltek is, és kiderült, az anyukák közül legtöbben a picik bilire szoktatását, manikűrözését (!) vagy az egy-két éves csemetéik etetését szerveznék ki. Bár többen említik a hajmosást is mint utálatos tevékenységet, addig a magyar szülőknek úgy tűnik, egészen más dolgok okoznak fejtörést.
„Az egészséges táplálkozásra nevelés számomra az egyik legfontosabb és legnehezebb feladat – mondta Lilla, két ötéves ikerkislány és egy nyolcéves fiú édesanyja. – Ha tehetném, azzal szívesen megbíznék valakit. Sajnos annak ellenére, hogy a férjemmel mindketten odafigyelünk a helyes étkezésre, és kezdettől fogva igyekszünk jó példát mutatni, sokszor érzem azt, hogy nem sikerül átadni a kicsiknek. Az egyik kislányomat például kifejezetten nehéz leállítani, és mindenféle trükkökkel próbálkozom, hogy eltereljem a figyelmét, amikor a kezébe kerül a rokonoktól kapott csokikat tartalmazó kosárka. A kudarcok ellenére ugyanakkor sosem bíznám másra a gyerekeim nevelését, mert úgy gondolom, hogy nekik a saját, szerető, óvó családi környezetükben a legjobb felnőni.”
Egy másik anyuka inkább a házimunkát adná ki, ha tehetné, és ezzel egyébként egyáltalán nincs egyedül. „A gyerekek nevelését nem bíznám másra, szívesen foglalkozom velük, viszont nagyon sok időm elmegy a takarítással, főzéssel, ráadásul kertes házunk van, és az udvaron is sok a teendő – vallja Betti, egy falun élő, háromgyermekes édesanya. – Nekem az lenne még nagy segítség, ha valaki elfuvarozná a kisiskolás lányaimat a zeneórára, az órákat ugyanis a szomszéd településen tartják, ahová hetente négyszer fuvarozom a lányokat, és ez nagyon sok időmet elveszi.”
Sokaknak hasznára válna a profi segítség
Éva, akinek több gyereke is tanulási problémákkal küzd, nagyon sokat gyakorolt a csemetékkel iskola után, de a legtöbbször úgy érezte, hogy nem sok értelme van: „A szorzótáblát többször is meg kellett tanulni a lányommal, mert egyszerűen elfelejtette. A legkisebb fiam most negyedikes, nála figyelemzavart állapítottak meg néhány éve. Naponta kétszer kell gyógyszert szednie, és még így sem biztos, hogy átengedik év végén. Ha éppen nem dolgozom, mindig átnézem a leckéjét, sokszor együtt is tanulunk, de abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy jól csinálom-e, amit csinálok. A nagyobb gyerekeimmel is rengeteget gyötrődtem, nagyon nehéz volt, de ami a legnagyobb gond, hogy nem értek hozzá, és nyilván sokkal hatékonyabb lenne, ha egy fejlesztő pedagógus foglalkozna a fiammal, csak ezt sajnos anyagilag nem engedhetjük meg magunknak” – mondta el a négygyermekes anyuka.
„Sok gyereknek valóban hasznos lenne, ha hozzáértő szakemberrel készülhetne másnapra, különösen a problémás gyerekek – véli Modróczky Mária, általános iskolai tanár. – A mi iskolánkban nagyon sok a hátrányos helyzetű gyerek, akikkel egyáltalán nem foglalkoznak otthon, és ezek a szülők nem is áldoznak arra, hogy esetleg más tanítsa a gyereküket. Persze általában nincs is rá pénzük. A gyerekek nem szeretnek még hazamenni sem, és nem örülnek a szüneteknek, mert sokan még enni sem kapnak otthon rendesen” – tette hozzá a pedagógus.
A gyerek kárára is erőltetik a különórákat
A szakember szerint a másik véglet a maximalista szülő, akinek van pénze, és mindent meg akar adni a gyerekének. „Talán a gyerek sikereitől várják saját álmaik megvalósulását, vagy meg akarják neki adni mindazt, amire anno nekik nem volt lehetőségük, ki tudja. Csak sokszor túlzásba viszik a sok különórát és edzést, és egyáltalán nem biztos, hogy a gyereknek is hasznára válik az igyekezetük” – véli a pedagógus.
„Egy hétéves kisfiút például mindenáron úszásra hordtak a szülei, de ő minden alkalommal végigsírta az edzéseket. Ennek ellenére nem adták fel: ha a gyerek semmiképpen nem akart bemenni a vízbe, a medence partjáról kellett végignéznie az edzést. Aztán vettek egy naplót, hogy feljegyezzék, mekkora távot úszik egy-egy alkalommal, hátha az majd meghozza a kedvét. Pedig lehet, hogy ha nem erőltetik a dolgot, és visszatérnek rá fél év múlva, sokkal könnyebben ment volna az egész. Az is lehet, hogy más sportággal kellene próbálkozniuk, amiben esetleg a kisgyerek is örömét leli” – mondta el a tanárnő.
„A kettős nevelés a legtöbbször kudarcba fullad”
Ha a gyereknevelésben többen is részt vesznek, a dolog csak akkor sikeres, ha a család és a nevelők legalább az alapvető dolgokban egyetértenek egymással, vallja egy, a Nők Lapja Cafénak nyilatkozó óvónő. „Az óvodában rengetegszer szembesülnünk kell azzal, hogy óvónőként a fejünk tetejére is állhatunk, egy következetlen szülő mellett akkor sem tudjuk megváltani a világot – mondta Montz Ferencné, óvónő. – A kettős nevelés azért fullad gyakran kudarcba, mert a gyerekek a legtöbb idejüket a szüleikkel töltik, és addig, amíg anyukával vagy apukával nem értünk egyet valamilyen nevelési kérdésben, vagy ha egyet is értünk, csak ő nem akar igazán vagy nem képes annak megfelelően viselkedni, akkor soha nem tudunk igazi eredményt elérni. Az alapvető szokásokat, ami például az étkezést is illeti, már egészen kicsi korban sajátítják el otthon a gyerekek. Hiába kínálunk minden nap gyümölcsöt, ha otthon kólát és chipset adnak a kicsiknek. Vagy hiába szervezünk sétákat és kirándulásokat, próbálunk aktív életmódra nevelni, ha otthon az a legnépszerűbb elfoglaltság, hogy leülnek a tévé vagy a számítógép elé.”
