Család

Okosabb lesz a gyerek a háziállattól

Ahol van valamilyen házikedvenc, ott a család legkisebb tagjai (is) okosabbak és felelősségtudóbbak.

A háziállattól okosabb lesz a gyerek Egy Nagy-Britanniában készült felmérés azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a háziállattartás az 5–16 éves gyerekek viselkedésére és iskolai előmenetelére.

Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevő közel 1000 gyerek döntő többségének (79 százalékának) tanulmányi eredményére kifejezetten pozitív hatást gyakorol a háziállat, emellett boldogabbá és nyugodtabbá teszi őket, valamint a felelősségtudatukat is jelentősen növeli. Ezek szerint tehát – ahogy azt korábban mi is megírtuk – nem csupán a gyerekek egészségi állapotára, de lelki és szellemi fejlődésükre is jótékonyan hat az állattartás.

A kutatás arra is részletesen kitért, hogy milyen állatok mely képességeket és készségeket erősítik leginkább a gyerekekben. Kiderült, hogy a tanulásban azok teljesítenek a legjobban, akiknek csincsillájuk vagy degujuk van, míg a felelősségérzetet leginkább a hüllők és a nyulak növelik, ezután következnek a macskák és a kutyák. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top