nlc.hu
Család
23 év után találta meg szüleit az elrabolt lány

23 év után találta meg szüleit az elrabolt lány

Tizenkilenc napos volt a kislány, amikor egy meddő nő elrabolta a kórházból.
fptó: bossip.com
Együtt a család Fotó: bossip.com

1987-et írtak, amikor a tizenkilenc napos, lázas kislányt szülei egy harlemi kórházba vitték, a csecsemőt pedig egy nővérre, Ann Pettway-re bízták, aki nem sokkal ezután – a gyermekkel a karján – elhagyta a kórházat. Carlinát hazavitte magához, otthona mindössze 72 kilométerre volt a vér szerinti szülők lakásától. A csecsemőrablás után a lány nevét Carline White-ről Nejdra Nance-re változtatta az akkor 27 éves Ann Pettway, aki akkoriban súlyosan kokain- és marihuánafüggő volt, emiatt a hatóságok megtagadták tőle az örökbefogadás lehetőségét. A nőnek három vetélése volt, és mindennél jobban vágyott egy kisbabára. 

A lány – ahogy azt a későbbi beszámolókból kiderült – mindig érezte, hogy valami nem stimmel az anyjával, külsőre semmi hasonlóságot nem tudott felfedezni vele. Később egyre erősödött benne a gyanú, hogy a nő nem a vér szerinti anyja. Amikor 16 évesen teherbe esett, sem az születési anyakönyvi kivonatát, sem a társadalombiztosítását nem tudta felmutatni Ann Pettway, aki akkor azt a magyarázatot adta a lánynak, hogy csecsemőként egy drogárus bízta a gondjaira. A lány 23 éves volt, amikor felkeresett egy eltűnt gyermekek ügyével foglalkozó központot, ahol egy DNS-teszt után hamar kiderült, ki ő valójában, és kik a vér szerinti szülei – akiket a 23 éven át tartó bizonytalanság teljesen meggyötört, nem tudták feldolgozni lányuk eltűnését, idővel elváltak. 

Az ügy időközben bíróságra került, a nőt emberrablás vádjával 12 év börtönre ítélték, de happy endről szó sincs. Bár a most 25 éves lány megtudta kilétét, a szüleivel nem nagyon tartja a kapcsolatot, és a Nejdra Nance nevet viseli továbbra is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top