Család

Tilos osztálypénzt szedni

Szinte minden iskolában elvárják, pedig az oktatás ingyenes; nem kérhetnek kötelező pénzt a szülőktől.

Osztálypénz – amióta világ a világ, ismerjük a fogalmat. Mindig vinnünk kellett év elején (meg közben meg a végén), tábor előtt, ünnepségek előtt, meg úgy egyáltalán. Ma sincs ez másként: szinte minden iskolában van havi összeg (500–2000 Ft), amit a szülőknek le kell adniuk. Csakhogy az oktatás ingyenes, kimondottan törvény tiltja, hogy a szülőket osztálypénz fizetésére kötelezzék, miközben a tanszerek már amúgy is több tízezer forintba kerülnek.

Tilos osztálypénzt szedni

– Nem kérhet osztálypénzt a szülőktől a pedagógus – nyilatkozta a Magyar Nemzet című lapban Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa. Bármiféle pénz gyűjtéséről csak a szülők dönthetnek, és a befizetés nem lehet kötelező. Az így összegyűlt pénz nem az iskoláé, még akkor sem, ha a kezelésével a pedagógust bízzák meg.

Többnyire valóban ajándékokra és rendezvények költségeinek fedezésére használják ezt az összeget, például ebből mennek kirándulni (bár az uzsonnát a szülők csomagolják), ám előfordul az is, hogy az intézmény „benyeli” a szülők forintjait, és például fogyóeszközöket vesz belőle.

Kérjük a „gyerekeseket”, írják meg, náluk van-e osztálypénz, és ha igen, mennyi pénzt mire költenek.

A 10 legmenőbb iskolatáska

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése