nlc.hu
Család
Megviseli a szeptember az anyukákat

Megviseli a szeptember az anyukákat

Nem csupán a gyerekek, de az anyák döntő többsége számára is megpróbáltatást jelent az iskolakezdés.
Nehéz elengedni
Nehéz elengedni

Ha ezekben a napokban rosszul érzed magad amiatt, mert a gyerekeidnek elkezdődött az iskola, tudd, hogy ezzel bizony nem vagy egyedül. Sőt az anyák 84 százalékához tartozol, legalábbis ha hihetünk egy Nagy-Britanniában készült kutatásnak.

Miközben azt hihetnénk, hogy a szülők többsége számára megkönnyebbülést jelent, hogy a gyerek végre újra iskolába jár, egy brit utazási iroda felméréséből az derült ki, hogy az anyák közel fele szeptember első napjaiban szomorúnak és magányosnak érzi magát, 22 százalékuk szorong, és vannak, akiknek kimondottan elegük van mindenből ebben az időszakban.

A legtöbb anya azért sajnálja, hogy vége a szünidőnek, mert így jóval kevesebb időt tölthet a gyerekeivel, sokan a közös családi étkezéseket, illetve a nyári kirándulásokat hiányolják, de akadnak, akik azt bánják leginkább, hogy a munkahelyükön mostantól nem hivatkozhatnak arra, hogy a gyerek miatt előbb kell hazamenniük.

„Az emberek gyakran érzik szomorúnak magukat egy kellemes időszak elmúltával, és rengeteg szülő csak ilyenkor döbben rá, hogy a családdal töltött minőségi idő mennyire értékes” – fogalmazott egy sajtónyilatkozatában a kutatás vezetője.

Te sajnálod, hogy elkezdődött az iskola

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top