Elmehettem végre az első kismamajóga-órámra, alig vártam. Egyrészt egy elterebélyesedett malacnak kezdtem érezni magam, akinek eltűnőben vannak a hosszú évek alatt kemény munkával, nagy-nehezen megszerzett izomkezdeményei. Másrészt iszonyatosan vágytam valami olyan elfoglaltságra, ahol a belső harmóniám szép lassan helyreállhat – nehogy egy frusztrált őrülthöz kelljen megszületnie szegény babácskámnak!
Aki azt merészeli képzelni, hogy kismamajóga csak hajlongás, és semmi megerőltető, az nagyot téved, és azonnal vegyen részt egy ilyen órán – minimum egy babával a hasában! Jó kis izomlázam lett utána, olyan helyeken, amiken nem is sejtettem, hogy ott is vannak izmaim. A felkészülés során fel kell készíteni a babát is a jógára, ezért megsimogatjuk a pocinkat, és magunkban megkérjük őt, hogy jógázzon velünk – hát elképzeltem, amint kicsiben felveszi bennem az adott pózokat…
Az elején zavarban voltam, mert itt már tényleg mindenkinek nagy hasa van. Én voltam az egyetlen, aki úgy nézett ki, mintha csak belógott volna, mert semmi hasam nincs még. Kérdezték is a többiek, hogy hányadik héten járok, és szégyenlősen feleltem, hogy még csak a tizenharmadikon. Aztán érkezett még egy lány, akinek szintén nem nagyon volt pocija, viszont rajta egy gramm súlyfelesleg sem volt. Kiderült, ő már a 19. hétnél tart, elképedtem, és elszégyelltem magam: nekem már most olyanok a karjaim, mint egy jól megtermett díjbirkózónak… Várom, hogy a hasam is végre kerekedni kezdjen, mert így úgy tűnik, hogy szimplán csak elengedtem magam.
| Ha követni szeretnéd Mariann pocakprojektjét, vele örülnél, sírnál, és jól megbeszélnéd követőivel a történéseket, akkor itt, a rendszeresen frissülő exkluzív kismamanaplójában megteheted! |
Ami igazi meglepetést okozott, az a gáttorna volt, életemben először próbálkoztam ilyennel. Hát először is egyáltalán nem egyszerű szétválasztani, és így, külön-külön összeszorítani az odalent található három nyílás záróizmait – aki nem hiszi, próbálja ki! Komoly koncentrációt igényel. Ami még durvább, hogy ettől is lehet izomláza az embernek. Viszont állítólag jót tesz a szexuális életnek! Remélem tényleg, Gyuri igazán megérdemli az előző időszak után…
Kislánynak látom
A 90 perces óra végén következik egy negyedórás vezetett meditáció, amiben felvesszük a kapcsolatot a bennünk növekvő picikével. Nekem ehhez igazán nincs szükségem egy jógaórára, mert naponta többször is konzultálok vele, mindenféléről, de ott kifejezetten jólesett. Amikor azt kell elképzelni, hogy az ölembe veszem a gyerekemet, akkor én egyértelműen kislányt látok magam előtt.
És még valami: számomra elképzelhetetlen, hogy akár csak a fantáziámban csupán kettesben legyünk a bébivel. Hiányzik még valaki, az apukája! Gyurival, hárman teljes a csapatunk, mi csak hárman együtt vagyunk EGY egység, ezért mindig úgy látom, hogy a férjem ölében ülök (persze nagyon jól elbír), én pedig a karjaimban tartom a szerelmünk édes kis gyümölcsét. Igen, tudom, hogy ez már nagyon nyálas, de ez volt az a pont, ahol csendesen csorogni kezdett a könnyem. És nincs rá szó, mennyire jólesett.
Miszter Tökéletes, a nőgyógyász
Úgy indultunk neki a kombinált vizsgálatnak (ami ultrahangot és vérvételt is jelent, így nagy valószínűséggel tudják kiszűrni a Down-kórt és még néhány fontos rendellenességet), hogy könyörgünk, legyen minden rendben, legyen egészséges ez a kis tündér!!! Utána elmondhatom végre, hogy babát várok, és EGÉSZSÉGES! Aki azt állítja, hogy ez előtt a vizsgálat előtt nem izgul, vagy legalábbis feszeng egy kicsit, az hazudik. Csatlakozott hozzánk a nővérem is, már nagyon szerette volna látni a picikét. Így hát hárman mentünk a vizsgálatra. Levették gyorsan a vért, és már mentünk is az ultrahangos vizsgálóba. Kellemes félhomály fogadott, de valami azonnal kiragyogott a sötét háttérből: az orvos, akivel kezet fogtam. Vigyorra húzódott a szám, lassan itta be a szemem a látványt. Ha láttatok már szépet, uramisten, de most komolyan! Még Gyuri is elgondolkodott…
Gyuri most itt áll felettem, és beleolvasott az irományomba, és mindenképpen szeretné, ha beleírnám:
Pontosítani szeretnék a tekintetben, hogy min is gondolkodtam el, mert különben roppant veszélyes vizekre juthatunk. Szóval én óvatlanul beterelem a két lányt – egyikben a poronttyal – a rendelőbe, amikor „miszter tökéletes” nyújtja felém a kezét. Mariannal azonnal összevillant a szemünk, megcibáltam a karját a háta mögött vigyorogva, majd halkan ennyit sziszegtem: na, de nyusssziii! Annát úgy kellett arrébb raknom, mint egy antik vázát, tényleg lefagyott, majd átestem rajta. Alapjában véve nagyon szépen végigjátszott szitu volt, Laza doktor úr aurája megengedte a Jóbarátokba illő jelenet megszületését. Ok, csajok, ami jár, az jár! Adjátok meg neki, tessék. Szép vagy, jól van, ugorjunk is!
Szóval: Balázs olyan, mintha egy hollywoodi nyál-produkcióból lépett volna elő. Én tutira neki adnám az orvos szerepét. Nincs ilyen tökéletes, hófehér fogsor, férfiasan jóképű arcél, pár őszes hajszál, lehet vagy 35 éves, nyaktól lefelé pedig szépen kidolgozott izomzat kényezteti tovább a női szemeket. Nem elég, hogy jól néz ki, még orvos is – sakk-matt. Már épp a számon volt, hogy megkérdezzem, mégis hány kismama dönt úgy, miután a doki megvizsgálta, hogy inkább neki szülné meg a gyerekét, amikor észbe kaptam. Odaszóltam az én Szerelmemnek, hogy: lehiggadtam, Nyuszi, mire ő kissé rosszallóan, de inkább megértően, rám vigyorgott. Koncentráljunk végre a vizsgálatra!
Van orra, és kisfiú
Bármit állapított meg az orvos, kicsit szorongva kérdeztem rá azonnal, hogy az mit jelent, az rossz? Végül mindig megnyugtató választ kaptunk, Istenem, hát működik a kis szíve, most hallottuk először! És van orrcsontocskája – naná… És pont megfelelő vastagságú a kis tarkóredője is! Mindkét adat a Down-szindróma kizárására szolgál. Végül a doki felajánlotta, hogy meg tudja mondani, MI is lesz a kicsike, akarjuk-e tudni? Igeeeen! Hát, ez itt egy jól kivehető pénisz! MI VAN?! Komolyan? Tuti?? Igen, ez itt egész konkrét: majd a combcsontjára mutatott. Nem, valójában ez a kis pöcörő az! Mire a büszke apa: nem is kicsi!
| Ha követni szeretnéd Mariann pocakprojektjét, vele örülnél, sírnál, és jól megbeszélnéd követőivel a történéseket, akkor itt, a rendszeresen frissülő exkluzív kismamanaplójában mától megteheted! |
Na most én nem gondoltam volna, hogy az egyik könyvben leírtak szerint fogok érezni, de tényleg egy pillanatnyi csalódottságot éreztem. Csak azért, mert Gyuri is és én is valamiért úgy éreztük, hogy lányunk lesz. Aztán a könyvben említettekre gondoltam, és egy milliszekundum alatt elfújtam a csalódottságot, és elképzeltem, hogy milyen lesz, ha fiúnk születik. Húúú, hát ez egészen más. És akkor eszembe jutott édesapám, aki már engem is fiúnak várt, szegény… Hogy mennyire boldog lesz, hogy az első unokája fiúcska lesz, Istenkém! Na, itt buggyant ki az első örömkönny a szememből.
