nlc.hu
Család
Minden párnak ikrei születtek a házban

Minden párnak ikrei születtek a házban

Ha ikreket akar, vegye meg ezt a házat – akár így is hirdethetnék az épületet.

Egy fiatal házaspár, Patrick és Jennifer Gaines 4 hónapos fiú-lány ikreikkel, 2002 tavaszán költöztek be ebbe az amerikai Oklahoma városában álló, kétszintes házba. A család egészen 2009-ig lakott ott, majd eladták az ingatlant egy akkoriban házasodott, még gyermektelen párnak, Tinának és Jonathonnak.

Jennifer akkoriban azt mondogatta Tinának, hogy mennyire vicces lenne, ha neki is ikrei születnének. Tina 2010 januárjában megtudta, hogy ikerpárt hord a szíve alatt. Mi több: egy kisfiút és egy kislányt.

Az ikrek háza

Az ikrek háza

Forrás: The Oklahoman

Néhány hónappal később egy újabb pár, Chelsea és Brady Smith vette meg a házat, akiket a szomszédok figyelmeztettek, hogy mindkét előző tulajdonosnak ikrei születtek. „Őrülten hangzott. Arra gondoltam, egy ház miatt biztosan nem foganhatnak ikreim” – idézte fel egy helyi lapnak nyilatkozva Chelsea.

A házaspár aztán igencsak megdöbbent, amikor tavaly kiderült: az asszony fiú-lány ikrekkel várandós. Azóta az épületet már csak az ikrek házaként emlegetik. „Vannak olyan barátaink, akik ezek után a háztömböt is messze elkerülik” – jegyezte meg Brady Smith.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top