Család

Ovisoknak tartanak stresszoldó foglalkozásokat

Egy angol testvérpár szerint már az egészen kicsi gyerekeknek is szükségük van stresszoldásra.

Ovisoknak tartanak stresszoldó foglalkozásokatA pszichológus végzettségű  Nicola Lamb és testvére, a korábban egy gyermekotthonban dolgozó Cheryl Williams óvodás gyerekeknek tartanak relaxációs, stresszoldó foglalkozásokat az angliai Manchester városában.

A nővérek úgy vélik, hogy a mai gyerekek már ebben a korban is túlságosan elfoglaltak és nincs megfelelő alkalmuk arra, hogy levezessék a feszültséget és megszabaduljanak a negatív energiáktól és ez akár oda is vezethet, hogy tinédzserkorukra italhoz vagy kábítószerhez nyúlnak.

A hatvan perces, alkalmanként 4 fontba – azaz nagyjából 1400 forintba – kerülő foglalkozásokon mesék vizualizálásán alapuló relaxációs technikákat alkalmaznak, melyeket a kétgyermekes Cheryl a saját gyerekein is kipróbált. „Az órák arról szólnak, hogy a gyerekeknek olyan gyakorlatokat mutassunk meg, melyek segítségével magukba tudnak mélyedni és biztonságban, erősnek érezhetik magukat” – magyarázta Williams.

Keressük 2013 bloggerináját!

Rendszeresen megmondod a magadét, vagy tippeket, ötleteket adsz másoknak a blogodban? Jelentkezz, vagy jelölj másokat, hogy közösen megtaláljuk 2013 legjobb női bloggerét! Bővebben itt olvashatsz a Nők Lapja Café és a Caféblog bloggerversenyéről.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top