nlc.hu
Család
Ne ess pánikba, ha kruppos a gyerek!

Ne ess pánikba, ha kruppos a gyerek!

A roham általában éjszaka, sokszor minden előzmény nélkül, teljesen váratlanul érkezik, kísérője a száraz, erőlködő köhögés, a görcsös, akadozó levegővétel. A téli időszakban támad leginkább, de még tavasszal sem múlik el a veszély. Mit tegyünk, ha támad a kisgyermekes szülők által rettegett betegség, a krupp?

Szülőként egyszerűen rettenetes látni, megélni azt, hogy a gyerek fulladozni kezd, és a köhögés csak nem akar abbamaradni. „A lányunk 2 éves volt, amikor egy őszi éjjel, mindenféle előzmény nélkül, elkezdett kutyaugatásszerűen köhögni. Rohantunk be hozzá, ott ült az ágyában és alig kapott levegőt – mesélte Nagy Marcsi, hogyan élték át az első rohamot. – Rettenetesen megijedtünk, amikor azt láttuk, hogy fuldoklik. Az első ijedtség után megpróbáltuk megnyugtatni, hiszen minél jobban sírt, annál jobban fulladt. Ez nem volt könnyű, mivel mi sem álltunk éppen a helyzet magaslatán. Kétségbeesve hívtuk az ügyeletet, ahol megkérdezték, hogy szürkül-e a gyerek? Mondtuk, hogy nem, erre azt ajánlották, hogy nyissuk ki az ablakot és főzzünk neki citromos teát, és akkor hívjuk őket, ha kékülne a szája. A teát kihagytuk, de az ablakot kinyitottuk, és látványos javulást tapasztaltunk.

Ne ess pánikba, ha kruppos a gyerek!

Akkor haragudtunk az ügyeletesre, de így utólag, néhány újabb rohammal a hátunk mögött, tényleg csak ennyit tud tenni az ember: kinyitja az ablakot, vagy felkapja a gyereket, és viszi ki a hideg levegőre. Aztán ahogyan jött, úgy el is múlt ez a roham, másnap pedig mentünk a gyerekorvosunkhoz, aki felállította a diagnózist: krupp.”

Marcsiékat sokkolta ez az első eset, főként a tehetetlenség érzése, ezért ezután próbáltak készülni, figyelni az előjelekre, főleg amikor beköszöntött a nyálkás idő: rekedtes-e a gyerek hangja, változott-e a levegővétele. Még négyszer esett át rohamon a kislány, de ezeket sikerült csillapítani az orvos által felírt kúppal, illetve a hideg levegő beengedésével. A gyerek azóta hatéves, két éve nem fordult elő kruppos rohama – úgy tűnik, kinőtte.

Mitől alakul ki?

A krupp mára gyakori légúti betegséggé vált, leginkább a kicsi gyermekekre veszélyes, mert nekik szűkebb a gégecsövük, emiatt náluk hamarabb alakulhat ki nehezített légzés. Általában ugatásszerű köhögéssel kezdődik. Mivel ilyenkor a hangszalagok is begyulladnak, a gyermek rekedtségét is tapasztalhatjuk.

Ne ess pánikba, ha kruppos a gyerek!„A  téli időszakban, az enyhébb, 0 fok körüli hőmérséklet is segíti a légúti vírusfertőzések kialakulását. A krupp a felső és alsó légutak fertőző, nehézlégzést okozó vírusos megbetegedése. Leginkább este jelentkezik, de a délutáni alvásnál is előfordulhat” – írja le a betegséget dr. Cesko Izabella házi gyermekorvos, homeopata. Legfeljebb egy-két napos, náthaszerű tünet előzheti meg, de sokszor még az sincs. Általában az 1 és 6 év közötti gyermekeket veszélyezteti. A légcső főként a hangszalagok alatti területen megduzzad, a gyerek jellegzetes száraz, ugató köhögést hallat, sokszor sír, nyugtalan, levegőért kapkod. Ha a kezelés hatására 48 órán belül nem jelentkezik javulás, akkor fenn áll a bakteriális felülfertőzés veszélye.”

Mit tegyünk kruppos roham esetén?

– A legfontosabb, hogy hideg levegő érje a gyereket, mivel a hideg hatására a légúti duzzanat gyorsan lelohad. Öltöztessük fel a gyereket, vagy burkoljuk be (egyébként magunkat is) vastag takaróval, paplannal és tárjuk ki az ablakot.

– Ha nincs kint elég hideg, üljünk vele a mélyhűtő nyitott ajtaja elé, vagy vigyük a gyereket be a fürdőszobába, és engedjünk meg a hideg zuhanyt, mert így is be tudja lélegezni a nedves levegőt.

– Ajánlott még Salvus vizet párologtatni, ez gyógyklímát hoz létre a szobában, és enyhíti a görcsös állapotot.

– A nehezített légzés kivédésére, a nyálkahártya-duzzanat visszahúzódására és a roham megelőzésére érdemes a kruppra hajlamos gyereket 19 fokra lehűtött szobában altatni. Az is jó, ha hideg időben az ablakot résnyire nyitva hagyjuk, de használhatunk sós párologtatót vagy sópipát is.

– Adhatunk izlandi zuzmóból vagy a lándzsás útifűből készült nyálkahártya-bevonó szirupot (nem köptetőt!).

– És ami még fontos: őrizzük meg a nyugalmunkat, hiszen a kicsit is meg kell nyugtatnunk. Meséljünk vagy olvassunk nekik, hiszen a pánik, a sírás csak fokozza a nehezített légzést.

Ne ess pánikba, ha kruppos a gyerek!Hívjuk vagy ne hívjuk az orvost?

Mindenképpen érdemes a gyermekorvosi ügyeletet felhívni telefonon, ők a gyermek állapotának megfelelően elmondják a további teendőket. Ha nagyon súlyos fokú a gyermek légzési nehezítettsége, akkor feltétlenül hívjunk mentőt! Enyhe lefolyású roham esetén is másnap keressük fel saját gyermekorvosunkat, ő általában kalciumot, antihisztamin-készítményt, illetve szteroidtartalmú kúpot ír fel a továbbiakra, vagy ha úgy ítéli meg, akkor egy alapos kórházi kivizsgálásra küldi a gyermeket.

Segíthet a homeopátia

Sokan esküsznek a homeopátiás szerekre is, amelyekkel enyhíthető a köhögés. Dr. Cesko Izabella házi gyermekorvos, homeopata elmondta: a természetes alapanyagú, állati, növényi, ásványi eredetű gyógyszerek beindítják a szervezet öngyógyító mechanizmusát. Egy deci vízben oldunk fel 1 golyót, ebből erős tünetek esetén negyedóránként is ihat a gyerek (javulás esetén csökkentsük az adagolását óránként):

– Spongia Tosta (este jelentkező, nagyon száraz köhögésnél) 9 CH-es hígításban. A kezdődő krupp egyik kiváló ellenszere!

– Aconitum Napellus (erősen nehezített légzésnél, száraz köhögésnél, ha a roham éjfélkor kezdődik, a gyermek szorong, nyugtalan, száraz ugató hangon köhög) 30 CH felbontásban, szükség esetén szteroidos kúppal kiegészítve. (Szteroidos kúpot csak nehezített légzésnél adjunk a gyermeknek, a kruppos köhögés önmagában még nem indoka e gyógyszer beadásának.)

– Belladonna (száraz ugató köhögés, pirosló, lázas arc) 30 CH

– Coccus Cacti (ugató köhögés, sok orrváladékkal), 9 CH

– Drosera (heves ingerköhögés, amit az ivás, evés beszéd csak fokoz) 15 CH

– Rumex (heves, kimerítő száraz köhögés, csiklandó érzés a torokban)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top