nlc.hu
Család
Először hallotta kisfia hangját a siket anyuka – videó

Először hallotta kisfia hangját a siket anyuka – videó

Egy modern segédeszköznek köszönhetően megismerheti a hangok világát a fiatal édesanya.

Először hallotta kisfia hangját a siket anyuka - videóA 26 éves Amy siketen született, ám nemrégiben úgynevezett cochleáris implantátumot ültettek be neki. Ez lényegében egy mesterséges érzékszerv, mely egy mikrofon segítségével fogja fel a hangokat, majd továbbítja a belső fülbe épített jelfogóhoz, ami aztán egy elektródán keresztül ingerli a hallóideget, ami pedig az agyba közvetíti a jelet, így a siket ember is hallhat.

Az alábbi videó akkor készült, amikor a fiatal nő édesapja és 6 éves kisfia jelenlétében először próbálta ki a készüléket. „Furcsán érzem magam, nagyon más érzés” – mondta akkor meghatottan Amy.

A felvételt még tavaly szeptemberben tette közzé a YouTube-on a nő nagynénje, aki egy friss sajtónyilatkozatában elárulta, hogy Amy az azóta eltelt hónapokban az eszköz segítségével rengeteget fejlődött, szorgalmasan tanulja a hangokat, sokat javult a kiejtése, és a zenehallgatás lett az egyik kedvenc elfoglaltsága.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top