nlc.hu
Család
Legyen gyerekjáték a napvédelem!

Legyen gyerekjáték a napvédelem!

A dm drogerie markt újra megszervezi a nemzetközi kezdeményezésen alapuló "a Nap gyermekei" programot. A drogéria immáron harmadik alkalommal hívja fel a figyelmet a napozás veszélyeire, aminek a gyermekek a nyári időszakban fokozottan ki vannak téve. A Garnier Ambre Solaire és a MelanomaMobil együttműködő partnerként a program mellé álltak.

A World Health Organisation (WHO) adatai szerint évente 2-3 millió embernél alakul ki veszélyes bőrrák. Sajnos, egyre gyakoribb, hogy fiatalokat és gyerekeket érint ez a betegség. A kialakulás rizikója magasabb azoknál az embereknél, akiknél kiskorukban erős leégés történt, és azoknál is, akik időről-időre intenzíven tették ki bőrüket a káros napsugaraknak.

„Az előző két év sikere meggyőzött bennünket arról, hogy idén is fókuszba kell helyeznünk a gyermekek napvédelmét. Továbbra is az a célunk, hogy a szülőket, pedagógusokat és a gyerekeket felvilágosítsuk a napsugarak elleni helyes védekezés fontosságáról és a megelőzést állítsuk a középpontba.”– mondta Kanyó Roland a cég PR menedzsere.

Az előző évben 400 óvodát tudtak támogatni a Nap gyermekei program keretein belül, így a dm vásárlóinak köszönhetően több ezer gyermek napvédelmét biztosította a drogérialánc és együttműködő partnerei.

„Vásárlóink évek óta újra meg újra bebizonyítják nekünk nagylelkűségüket programjaink kapcsán. Most is számítunk a segítségükre. Az üzletekben kihelyezett infópulton keresztül 2013. április 2. és május 31. között, 50 active beauty pont adományozásával törzsvásárlóink is hozzájárulhatnak a gyerekek napvédelméhez. Az így összegyűlt termékek még az erős napsugárzás előtt kikerülhetnek az óvodákba. Bízunk abban, hogy idén túl fogjuk szárnyalni az előző évek eredményeit. Ennek érdekében a www.napgyermekei.hu oldalon a kampány kabalája, Tóni a kis kenguru, mesével, dalocskával, és érdekes játékokkal tanítja a gyermekeket és szüleiket a napon való helyes tartózkodásra.”– nyilatkozta Kanyó Roland.   

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top