Család

Megtanítanak játszani a gyerekkel

Megtanítják a szülőket, hogyan gondozzák a gyerekeiket, vagy miként játsszanak velük a Biztos Kezdet Gyerekházakban. Kadarkúton nemrég nyílt egy, országszerte többet is terveznek.

Napi négy órában várják a védőnők, a szakemberek, mentorok a hátrányos helyzetű családokat három éven aluli gyerekeikkel a Biztos kezdet Gyerekházban Kadarkúton – írja a sonline.hu. Ezeknek a házaknak az a céljuk, hogy a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek a lehető legkisebb mértékű lemaradással, szocializációs hátránnyal kerüljenek majd bölcsődébe, óvodába.

Biztos Kezdet Gyerekház
Biztos Kezdet Gyerekház
Fotó: Pelsőczy Csaba

Az anyuka vagy az apuka a kisgyerekével napközben mehet be a házba, ahol szakszerű tanácsokat kap: hogyan gondozza őt, hogyan játsszon vele. A szakemberek azt remélik, hogy a megszerzett tudást a szülő majd továbbadja a közösségében, így azokhoz is eljutnak, akik távol maradtak a gyerekháztól.

Sok kisgyerek csak itt jut igazi játékhoz, és a családok akár moshatnak vagy tisztálkodhatnak is, ha erre otthon nincs meg a lehetőségük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése