nlc.hu
Család
Így változtak a játékok az elmúlt 40 évben

Így változtak a játékok az elmúlt 40 évben

Régen nem volt babarózsaszín a lányos gyerekjátékok nagy része, így a fiúk is nyugodtan tologathattak kicsi babakocsit.

Ma már természetes, hogy a kislányoknak szánt játékok többnyire rózsaszínek, de nem volt ez mindig így. Ha összehasonlítjuk a hetvenes évek játékait a mostaniakkal, akkor kiderül, hogy akkoriban a babaház, a játék porszívó és a játék mosógép pont úgy nézett ki, mint az igazi, csak kicsiben – írja a Huffington Post.

Most egy brit szervezet, a Let Toys Be Toys állított össze egy képet különböző katalógusokból arról, hogyan váltak rózsaszínné ezek a játékok. Ők azért alakultak, hogy meggyőzzék a kereskedőket, felesleges a boltokban nemek alapján kategorizálni a játékokat. Ennek érdekében egy online aláírásgyűjtést is elindítottak.

Így változtak a játékok az elmúlt 40 évben

Azt egyébként egy tavalyi tanulmány is kimutatta, hogy a gyerekeknek szóló reklámok a hetvenes évek közepén tettek legkevésbé különbséget a lányok és a fiúk között. Igaz, hiába játszhattak akkoriban nyugodtan a kisfiúk is a normális színű babaházzal, az akkor felnőtt férfiak többsége most nem könyörög otthon a porszívóért, hogy kivehesse a részét a házimunkából.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top