“Szeretnék gyereket akarni, de nem akarok!”

Kedves Menyasszony!

Jól tedd el magadnak ezt a dilemmát! Arról szól, hogy a párkapcsolat más, mint a szülőség. Párkapcsolatot akarsz, gyereket nem. Később, ha majd a gyermek elkezdi erodálni a párkapcsolatodat, gondolj vissza arra, mit is féltettél!

Zárójelben, mert mások is olvassák, meg kell jegyeznünk a köztanulság miatt, hogy szüleid valószínűleg mindent megtettek érted, ám éreztették, hogy bizony nagy gond vagy, komoly áldozatokat kell érted hozni, jelentős darabokat habzsolsz fel boldogságukból. Ennyi! Az van, hogy ez van, lépjünk tovább! (Megtorpanva azon a gondolaton, hogy a népességnövelő gyermekáldást az segítené, ha tudnánk kommunikálni, mekkora öröm a gyerek és elég jó szülőnek lenni.)

Veled és a gyerekkel most éppen az a helyzet, hogy kevés helye van a fejedben olyan kérdések mellett, mint választás a prémium kapszulás és az automata őrlős kávéfőző, a limuzin és a hintó, a marcipándíszes és a sima elegáns esküvői torta között. Erre vagy hangolva, de a babára hangolást elég jól elvégzi a természet. Konkrétan a hormonok. Ezek még mindig képesek a szervezetben is keletkezni, bár egyre több kerül be babaturbósító injekciókkal.

A belső hormontermelést elsősorban szexszel tudod felpörgetni. Ez így az esküvő táján amúgy is aktuális. Kétmillió év alatt részben kialakult az a helyzet, hogy miénk, embereké a legkiszolgáltatottabb újszülött, részben az a szokás, hogy ráhangolódunk a vele való intenzív foglalkozásra. Ez a szerelmes szex. Egymás testének feltétlen elfogadása. Az az állapot, amikor nyaljuk-faljuk egymást. Ez a felszabadultság jön vissza a babánál. Szégyentelenül harapdáljuk a fenekét, puszilgatjuk a testét, tisztogatjuk nemi szervét.

Na most, ha ezt a szexdolgot elkezded készségszintre vinni, akkor jöhet az akarás akarásának következő lépcsője. Kaparints meg egy babát, és merülj bele illataiba, érintésébe, hangjaiba – és persze a látványába. Tudod, az illatok részben feromonok, olyasmik, mint a hormonok. A hormonoké a hatalom az akarás felett. Próbálj nekik ellenállni! Megérzed saját kis gondolati akaratod véznaságát. A látvány velünk született magatartásmódokat indít be. Figyeld csak meg, milyen bűvös hatása van a nagy koponyának, a kicsi arcnak és testnek. Akár egeret rajzolnak, akár elefántot, akár csibét, szeretni fogjuk. Babusgatni akarjuk. Ez az alakzat is évmilliók óta tesztelt programot indít el bennünk.

Az érintés hormonja, tudod, az oxitocin, az orgazmus, a szülés, a szoptatás hormonja. Az érintéssel össze is ért a szex és a dadáskodás. Ugyanazt a hormonkoktélt lökik a véredbe. Azt már tudod, hogy a nagyon akarásnak nyögés a vége, ezért kis rössel akarj akarni, megy az magától: az uradtól, meg a babáktól.

Ez egyben segítség azoknak is, akik fel vannak háborodva ezen a te nem akarásodon, mert ők igenis, nagyon akarnak babát és tele van a bugyruk a „Nyugi, lazíts!” tanácsoktól és a hormoninjekciótól. Pedig ez egy ilyen világ. Még a szülés alatt is ezt kell hallgatni és kapni. „Nyugi, lazíts!” – mondja a nőgyógyász, miközben benyom egy adag oxitocint, hadd jöjjön a görcs ellenállhatatlanul.

Mi azt mondjuk, lépjünk ki ebből az akarás – nem akarás körből! Szervezzük ki az akarást! Hozzuk létre azt a környezetet, ami beindítja a vágyat! Keressük meg azt az élethelyzetet, amelyben újra hordalények vagyunk! Az akarat mellett ebben a közegben érvényesülnek a közelség, a meghittség, az illatok és a többi olyan erő, amelyek oly szaporává teszik az emberi lényt. Fogadjuk el, hogy ezek összhatása alkot egy olyan koktélt, aminek összetevőit csak részben, hatásmechanizmusát pedig alig ismerjük.

Hogyan modellezhetjük a hordát?

Válasszunk ki gondosan egy olyan jó fej családot, ahol megértik, hogy szeretnénk beleszagolni a baba pihés tarkójába, ahol örülnek annak, hogy örülünk a gyereküknek, mert ők maguk is örülnek neki. Ezzel megkapjuk a legfontosabb viselkedési modellt. Azt, hogy a gyermeknek jó örülni.