nlc.hu
Család
Három szülője is lehet egy gyereknek

Három szülője is lehet egy gyereknek

Valósággá válhat a Három férfi és egy bébi című film. A kaliforniai gyerekeknek ugyanis mostantól akár három szülőjük is lehet, mivel legálisan megváltozik a hagyományos családstruktúra.

A Kaliforniában élő gyerekeknek mostantól lehet kettőnél több szülőjük is. Jerry Brown kormányzó ugyanis aláírta a törvényt, amelynek következtében jelentős változások következnek be a hagyományos családstruktúrában. A törvénymódosítást egy 2011-es bírósági ügy indította el, amikor is egy leszbikus házaspár gyerekének a sorsáról kellett dönteni, mivel az egyik anyuka kórházba került, a másik pedig börtönbe. A bíróság akkor úgy találta, hogy a biológiai apának nincsenek szülői jogai, ezért a gyerek nevelőotthonba került.

 

Forrás: insidemovies.ew.com
Forrás: insidemovies.ew.com

„A bíráknak megvan a lehetőségük, hogy mostantól valamennyi szülő szerepét elismerjék annak érdekében, hogy a gyermeket ne válasszák el egyik felnőttől sem, ha ráadásul ismeri is az adott szülőt” – nyilatkozta Mark Leno szenátor a Los Angeles Times című lapnak.

A törvénymódosítást mostanáig erőteljesen ellenezték a hagyományos családmodellel szimpatizáló ügyvédek, szerintük szülők hiányában bírósági eljárást kellene lefolytatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top