nlc.hu
Család
Hűtlenebbek a budapestiek, mint a vidékiek

Hűtlenebbek a budapestiek, mint a vidékiek

A fővárosiak lazábban kezelik a párkapcsolataikat, a hűtlenek többsége "visszaeső".

A magyarok többsége legalább egyszer már félrelépett – derült ki a viszony.hu által végzett közvélemény-kutatásból. 500 embert kérdeztek meg, tíz közül csak hárman voltak biztosak abban, hogy soha nem csalnák meg kedvesüket, minden második hűtlennek vallotta magát, minden harmadik pedig több alkalommal is félrelépett már élete során. Ennek ellenére a megkérdezettek nagyobb többsége elítéli a hűtlenséget.

A félrelépők 80 százaléka potenciális visszaesőnek számít, hiszen a hűtlenkedők közül csak minden ötödik állította magáról, hogy soha többé nem tenne ilyet.

A fővárosiak és a vidékiek között éles a kontraszt: a budapestieknek csupán alig negyede állítja magáról, hogy minden körülmény között hű maradna párjához, míg a kisebb településen élők körében kétszer magasabb ez az arány.

A felmérésből az is kiderül, hogy a férfiak csaknem kétharmada hisz az egész életen át tartó szerelemben és hűségben. A hölgyek közül csak minden második vélekedik így.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top