Család

A Procter & Gamble 100 nappal a 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok előtt ismét útjára indítja “Köszi Anyu!” kampányát

A P&G programjával mond köszönetet az édesanyáknak a világ minden táján erőfeszítéseikért és támogatásukért.

A Procter&Gamble 100 nappal a 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok előtt ismét útjára indítja „Köszi Anyu!2013. október 29. – Az ötkarikás játékok nemzetközi támogatója szeretne köszönetet mondani az édesanyáknak kitartó támogatásukért, elkötelezettségükért és odaadásukért, mellyel a világ legjobb sportolóit felnevelték. A P&G, mely többek között olyan ismert márkák gyártója, mint a Pampers®, a Gillette®, az Ariel® és a Lenor®, ezért másodszor is útjára indítja 175 éves fennállásának legnagyobb kampányát, a „Köszi Anyu!” programot.  A P&G őszintén hisz abban, hogy minden édesanya, legyen szó aranyérmes olimpikonok vagy élénk gyermekek szülőjéről, megérdemli a támogatást és az elismerést mindennapi fáradozásaiért.

„Márkáink – mint például a Pampers, Lenor vagy Ariel – mind azt a célt szolgálják, hogy megkönnyítsék az anyák és a családok mindennapi életét” – mondta Marc Pritchard, a P&G nemzetközi márkaépítésért felelős vezetője. „Amikor egy elhivatott sportolóra tekintünk, azt a sikerekhez vezető, hosszú utat is látjuk, amelyen édesanyja kísérte őt végig, ezért is tartjuk fontosnak, hogy a sportolók mellett édesanyjuk előtt tisztelegjünk.”

A kampány részeként a P&G olyan olimpikonokkal dolgozik együtt, akik úgy döntöttek, megosztják lenyűgöző édesanyjuk történetét az egész világgal. A Köszi Anyu! programot olyan kivételes sportolók erősítik, mint az Olay nagyköveteként induló amerikai Lindsey Vonn, a Gillette kampányarcaként versenyző német Felix Neurether és a holland Sven Kramer, valamint a Pantene arcaként ringbe szálló orosz Elena Ilinykh. Nem utolsósorban Szabó Milán Gábor magyar sífutó-olimpikon is csatlakozott a P&G-olimpikonokhoz és a Köszi Anyu! kampányhoz.

Szabó Milán Gábor így fogalmazott: „Nagyon izgatott vagyok, hogy a világ kiemelkedő sportolóival együtt én is tagja lehetek a P&G Köszi Anyu! programjának, és egyike lehetek azoknak, akiket a P&G és a világ legjobb márkái támogatnak.”

A P&G a 2014-es Szocsi Téli Olimpiához kapcsolódó Köszi Anyu! kampány részeként folytatja a Raising an Olympian – Egy olimpikon felnevelése című videósorozatot, amely az édesanyák szemszögéből mutatja be mintegy 28 világklasszis életútját, történetét. A filmekben végigkísérhetjük, hogyan segítik az édesanyák gyermekeiket az első lépéstől kezdve az első kudarcokon át, és megismerhetjük azt a feltétel nélküli szeretetet és törődést, amit csak egy anya adhat a gyermekének.

„Nagyon izgalmas a saját életem pillanatait és tapasztalatait felismerni más anyukák történeteiben – mondta Szabóné Prisztás Marianna, Milán édesanyja. – Ez mutatja meg igazán, hogy bármennyire is nehéz néha egy anya feladata, nincs annál nagyobb elismerés a világon, mint amikor látjuk gyermekünket fejlődni, felnőni, és látni, amikor eléri céljait.” A Raising an Olympian – Egy olimpikon felnevelése sorozat videói a P&G YouTube oldalán tekinthetőek meg, az új Köszi Anyu! videó pedig itt látható.

A Köszi Anyu! kampány, mely a P&G édesanyák iránti elkötelezettségét tovább erősíti, különböző médiacsatornákon keresztül és az üzletekben is életre kel. Világszerte több mint kétmillió boltban találkozhatunk a P&G olimpiai csomagolású termékeivel és kommunikációjával.

A Procter&Gamble 100 nappal a 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok előtt ismét útjára indítja „Köszi Anyu!

A P&G-ről

A P&G termékeit naponta 4,8 milliárd ember használja világszerte. A vállalat portfóliójába olyan elismert, minőségi és vezető márkák tartoznak, mint az Ace®, Always®, Ambi Pur®, Ariel®, Bounty®, Charmin®, Crest®, Dawn®, Downy®, Duracell®, Fairy®, Febreze®, Fusion®, Gain®, Gillette®, Head & Shoulders®, Iams®, Lenor®, Mach3®, Olay®, Oral-B®, Pampers®, Pantene®, Prestobarba®, SK-II®, Tide®, Vicks®, Wella®, and Whisper®. A P&G mintegy 70 országban van jelen. A vállalatot és termékeit érintő legfrissebb hírekért látogasson el a vállalat weboldalára.

A P&G 2014 SZOCSI SPORTOLÓI CSALÁDJA

SPORTOLÓ

ORSZÁG

SPORTÁG

MÁRKA

Gregor Schlierenzauer

Ausztria

Síugrás

P&G

Seppe Smits

Belgium

Hódeszka

P&G

Georgi Georgiev

Bulgária

Alpesi sí

P&G

Alexandra Jekova

Bulgária

Hódeszka

P&G

Martina Sablikova

Csehország

Gyorskorcsolya

P&G

Kaisa Makarainen

Finnország

Biatlon

P&G

Jason Lamy Chappuis

Franciaország

Északi összetett

Gillette + P&G

Sven Kramer

Hollandia

Gyorskorcsolya

Gillette + Tide/Ariel + P&G

Rosalind Groenwoud

Kanada

Sífutás

P&G

Charles Hamelin

Kanada

Rövid pályás gyorskorcsolya

Household Care + P&G

Francois Hamelin

Kanada

Rövid pályás gyorskorcsolya

Household Care + P&G

Scott Moir

Kanada

Páros műkorcsolya

P&G

Jon Montgomery

Kanada

Szkeleton

P&G

Maelle Ricker              

Kanada

Hódeszka

P&G

Tessa Virtue

Kanada

Páros Műkorcsolya

Beauty Scale + P&G

Katarzyna Bachleda-Curus

Lengyelország

Gyorskorcsolya

Always + P&G

Paulina Maciusiak

Lengyelország

Sífutás

P&G

Piotr Zyla

Lengyelország

Síugrás

P&G

Szabó Milán Gábor

Magyarország

Sífutás

P&G

Shelley Rudman

Nagy-Britannia

Szkeleton

P&G

Felix Neureuther

Németország

Alpesi sí

Gillette + P&G

Viktoria Rebensburg

Németország

Alpesi sí

Oral Care

Tarjei Bo        

Norvégia

Biatlon

P&G

Carolina Kostner

Olaszország

Műkorcsolya

P&G

Ekaterina Bobrova

Oroszország

Műkorcsolya

Venus + P&G

Oksana Domnina

Oroszország

Műkorcsolya

Pampers

Elena Ilinykh

Oroszország

Műkorcsolya

Pantene

Alena Leonova

Oroszország

Műkorcsolya

Oral Care + P&G

Evengi Malkin

Oroszország

Jégkorong

H&S + P&G

Alexander Ovechkin

Oroszország

Jégkorong

Gillette

Maria Mazilu

Románia

Szkeleton

P&G

Efa Tofalvi

Románia

Biatlon

P&G

Andrea Jardi

Spanyolország

Alpesi sí

P&G

Laura Jardi

Spanyolország

Alpesi sí

P&G

Dario Cologna

Svájc

Sífutás

P&G

Charlotte Kalla

Svédország

Sífutás

Oral Care + P&G

Nevena Ignjatovic

Szerbia

Alpesi sí

P&G

Vuk Radjenovic

Szerbia

Bob

P&G

Valentyna Semerenko

Ukrajna

Biatlon

P&G

Vita Semerenko

Ukrajna

Biatlon

P&G

JR Celski

USA

Rövid pályás gyorskorcsolya

Braun + P&G

Julie Chu

USA

Jégkorong

Bounty + P&G

Meryl Davis

USA

Műkorcsolya

Puffs + P&G

Nick Goepper

USA

Síakrobatika

P&G

Gracie Gold

USA

Műkorcsolya

CoverGirl + P&G

Ted Ligety

USA

Alpesi sí

Vicks + P&G

Evan Lysacek

USA

Műkorcsolya

Crest + P&G

Mikaela Shiffrin

USA

Alpesi sí

Pantene

Lindsey Vonn

USA

Alpesi sí

CoverGirl + P&G

Ashley Wagner

USA

Műkorcsolya

CoverGirl + P&G

Seth Wescott

USA

Hódeszka

P&G

Charlie White

USA

Műkorcsolya

Puffs + P&G

 

A Procter&Gamble 100 nappal a 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok előtt ismét útjára indítja „Köszi Anyu!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése