Fizikai munka várandósan

Tanácstalan vagyok, de nem segítséget kérek, csak szeretném leírni, milyen ma Magyarországon gyereket vállalni.

Harmincéves múltam, és az első babámat várom. Nem tervezett gyerek, bár én rég vágytam már rá, de a lehetőségeink, hogy finoman fogalmazzak, nem túl kecsegtetőek. Az élettársammal két éve vagyunk együtt, egy albérletben élünk, velünk él az ő előző házasságából született két iskolás gyereke is. Nehéz volt megszoknom, hogy saját gyerek és a neki köszönhető tapasztalat nélkül rögtön kiskamaszok anyja lettem, de azt hiszem, mára elég jól összecsiszolódtunk.

A párom minimálbéren van bejelentve egy építési cégnél. Gondolom, nem lepődik meg senki, ha elmondom, ennek ellenére zsebből fizetik, és csak akkor, ha van munka. Ünnepnapokra és arra az időszakokra, amikor nincs megrendelés, nem kap egy fillért sem. Hiába van állandó szerződése. Ha szólna, ez sem volna. Így gyakorlatilag egész télen fizetés nélkül marad.

Én még hozzá képest is kiszolgáltatottabb helyzetben vagyok: egy ismert kiskereskedelmi lánc elosztójában vagyok fizikai munkás, az édesség osztályon. Tonnaszám mozgatom naponta a csokoládékat, cukorkákat, így azon szerencsések táborát szaporítom, akik az édességtől fogynak. Nem is keveset.

A fizetés? Minimálbér. Sok túlórával. Amit persze nem fizetnek ki. Volt már, hogy zúgolódtunk, voltak ígérgetések, de a plusz kifizetések soha nem kerültek sorra. Ha nem tetszik, el lehet menni – vár a helyünkre húsz másik nyomorult. És szükség is van az utánpótlásra, mert a legtöbb nem sokáig bírja az embertelen tempót, hogy naponta 12-14 órákat kell folyamatosan dobozokat emelgetni.

A szerződésünk határozott idejű. Három hónapra kötik meg velünk, hogy aztán újra és újra meghosszabbítsák, ha jól viselkedünk. Gyakorlatilag folyamatos próbaidőn vagyunk, bármikor kirúghatnak, és semmi pluszra nem számíthatunk évek múlva sem.

A teljes történetet a Caféblog oldalon olvashatjátok!