Mint korábban megírtuk, a francia szenátus a nők jogait érintő intézkedések részeként tavaly megszavazta a javaslatot, miszerint betiltanák a gyermekszépségversenyeket. Ahhoz azonban, hogy érvénybe lépjen, még a parlament alsóházának is jóvá kell hagynia. Az intézkedés célja, hogy megóvja a gyermekeket, különösképpen a lányokat a megrontás veszélyétől. De van egy másik cél is: “Ne hagyjuk, hogy a lányok már egészen kicsi koruktól azt higgyék, hogy kizárólag a külsejük alapján ítélik meg őket!” – mondta Chantal Juanno, korábbi sportminiszter. Úgy tűnik, szavaival egyetértenek a Nők Lapja Café olvasói is: elsöprő többségük, 87 százalékuk betiltaná az ilyen rendezvényeket.
A gyerekszépségversenyek világa egy külön univerzum, mely a közösségi oldalakon látható babafotók megosztását kevésnek tartó, elismerést kereső szülőkkel kezdődik. Talán a saját életük kudarcait akarják így kompenzálni, vagy csak – ahogy mindenki –, ők is a saját gyereküket látják a legszebbnek a világon (és nem elégszenek meg vele, ha csak ők és a rokonok gondolják így). A versenyeken a gyerek a dísztárgy, a szülő a nyertes. A versenyeztető szülők többsége megáll az amatőr kezdeményezések világában, a gyerekek “beérik” katalógusfotózásokkal, modellkedéssel.
“Csak egy kis örömet akarunk”
Az amatőr szépségversenyen szereplő gyerekek nem kapnak értékes díjakat, többnyire csak anyuka egóját fényezi a győzelem. A kicsikről nem is műtermi vagy kifutón készült képek játszanak, csak tematikus és nem profi fotók versenyeznek a szavazatokért, lájkokért. Anyuka öröme.
Bár itthon a Miss Little America vagy Toddlers & Tiaras típusú versenyek nem igazán elterjedtek, számtalan ügynökség és szervezet szakosodik a kicsik “felfedezésére”, és a nevezési díjak, portfóliókészítések költségeinek befizetésével az amerikai álomra befizető szülők pénztárcájának fosztogatására is. Akikből mindig akad annyi, hogy érdemes legyen ilyen cégeket működtetni. Minél több a kilátástalan helyzetből kitörésre vágyó vagy frusztrált szülő, annál inkább.
Sokszor felmerül a pedofília kérdése is a gyerekek szerepeltetése kapcsán. Maguk a szülők mélyen elítélik a felvetést, hogy gyerekeiket szexuális tárgyakká tennék, de a komolyabb versenyeken már két-három éves kicsiket is felnőtt és szexi holmikba dugnak, arcukra smink, hajukra hajlakk, körmükre körömlakk kerül (az igazán komoly külföldi versenyeken a lábgyantától a szemöldökcsipeszig minden előkerül, amit a szépségipar nyújthat). Mini szexszimbólumokat futtatnak a kifutón, és tagadják, hogy ez igaz, vagy probléma lenne. Boldogak, ha sokan lájkolják gyereküket, ha a zsűritől jó pontokat kapnak.
Gyerekek a sztárgyárban
A futószalagon mindennap új sztárt gyártó tehetségkutató tévés vetélkedők a legnézettebb műsorok a világon. Nem csoda, ha az emberek vágynak arra, felfedezze, elismerje a világ, ha nem is őket, akkor a gyermekeiket. Akkor is, ha a süllyesztő valószínűleg gyorsan jön a reflektorfény után. Kell legalább tizenöt perc hírnév. Befektetést látnak a gyerekben, aki révén jobb életet remélnek? Vagy önmaguk sikere helyett gyerekük sikerein át akarnak elismerést bezsebelni? Az álomra egész vagyonokat és gyerekkorokat kidobó felnőttek valószínűleg nem igazán gondolkodnak előre. Mi lesz, ha nem fut be a gyerek? Mi lesz, ha befut, aztán kinövi szerepét? Ha befut, és valóban modell vagy énekes, esetleg színész lesz?
A szülők hittel állítják, gyermekük igazán szereti a versenyeket, a kívülálló szemével gyakran szomorúnak tűnő kis embereket eltökéltnek vagy erősen koncentrálónak látják. A gyerek pedig nyilván a szülői elvárásnak szeretne megfelelni, hát “boldog”. Sminkelik, öltöztetik, pózol a kamerának.
De mi is igazán a szépség? Smink, make-up, magas sarkú cipő, barnítókrém és helyes világítás? Pózolás? Vagy mindenki akkor igazán szép, amikor önmaga, és így fogadják el, becsülik és szeretik?
Szerepekbe kényszerítve hol marad a valós személyisége egy gyereknek, és mikor válik a szerep valós személyiségévé?
Mire tanítják a lányokat a hasonló versenyek? Itt nincsen teljesítmény az eredmény mögött, csak a szülői makacsság. Szubjektív tényezők döntenek. Nem lehet többet gyakorolni, többet tanulni, hogy szebbek legyünk, hogy nyerjünk. Mindig van egy léc, amit nem fogunk tudni megugrani. Érdemes ezt tenni életcéllá?
