“A házasságban a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.”
A házasság hete van és ezt kell, kellene népszerűsíteni – írja az Alibanya blog szerzője. – Kicsit zavarodottan állok a fenti idézet elolvasása után, és bizony nagyon sokáig néztem és próbáltam rendezni a gondolataimat. Különösen az “egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik” szavak martak bele az agyamba, de rendesen. Ami ugyan rendkívül bájos és helyes elgondolás, de mi van, ha nem?!
Egyfelől: és miért csak a házasság garancia ehhez? Ma van már többfajta együttélési forma, élettársi kapcsolat, házasság, együttélés, mozaikcsalád – miért biztos benne az állam, a társadalom, hogy éppen a házasságban fognak az említett nemes eszmék megvalósulni?
Biztonságos és meghitt közösség?! A mai világban? Életemben nem csaptak be még úgy, mint a házasságomban, tehát kicsit szkeptikusan olvasom ezeket a gondolatokat. Lehet, az én véleményem nem számít, merthogy túl keserű tapasztalat ért, de ki tud ma már bízni ezekben a szavakban. Ki tud ennyire megbízni egy másik emberben? Ma, amikor az egoizmus teljesen elfogadott harcterület, az alkalmazkodás lúzerek tulajdonsága. Amikor az egyéniség, az önmegvalósítás a divat, ezek mellett már a mellérendeltség is elég kopottas kifejezés.
Sajnos ezek a dolgok nem azon múlnak, hogy két ember milyen együttélési formát válasz, sokkal, de sokkal inkább azon múlik, hogy milyen is az a két ember!
