Ülök a jó nevű tánciskola bemutató balettóráján, előttem aranyosan felöltöztetett kislányok ugrálnak különösebb rendszer nélkül. Körbenézek. Úgy tűnik, a jelenlévő elérzékenyült hozzátartozókat nem zavarja, hogy a mozdulatok a balettra még csak nem is emlékeztetnek, a koreográfiát pedig a kis táncosok töredéke sem tudja követni.
Tényleg megéri válogatás nélkül különórára járatni a gyereket?
A különóra egyáltalán nem új keletű találmány. Története évszázadokra nyúlik vissza, amikor is fejlett iskolarendszer híján házitanítók okították nyelvre, olvasásra és jó modorra a tehetős szülők unatkozó gyermekeit. A jelenséget még a kommunizmus sem tudta teljesen eltüntetni: iskolás gyerekek generációi tanultak titokban nyugati nyelveket és vettek “fű alatt” magánórát az erre rászoruló pedagógusoktól, hogy elkerüljék az évismétlés rémét.
A különóra aranykora azonban a rendszerváltás után kezdődött, amikor az iskolarendszer nehézkes és lassú reformja jócskán lemaradt a gyermekekkel szemben támasztott rohamosan növekedő követelményektől. A mozgalom mára elképesztő méreteket öltött, a különfoglalkozások bevették az ovikat és a bölcsiket is; a hatalmas kínálatból egyre nagyobb kihívás okosan választani.
Kereslet és kínálat
Szerencsés helyzet, amikor a különóra valós igényt elégít ki és a kereslet-kínálat találkozik: “Amikor otthon maradtam a kisfiammal, akkor döbbentem rá, hogy a Csip-csip csókán kívül nem ismerek egyetlen mondókát vagy gyerekdalt sem. Szerettem volna megadni a fiamnak a közös mondókázás élményét, ezért 8 hónapos kora óta baba-mama csoportba járunk, amit mindketten nagyon élvezünk” – mondja Katalin, a fiatal anyuka, aki rövid különóra-pályafutása alatt számos pozitív élménnyel gazdagodott.
A különóra mint gyerekmegőrző
Az elfoglalt szülők hamar felismerték a különóra gyermekmegőrző funkcióját is: “Hétfőn úszás, kedden és csütörtökön zeneovi, szerdán angol, szombaton karate, vasárnap pedig templomba megyünk” – sorolja a hatéves (!) Zsolti a heti programját. Zsolti szülei felelős beosztásban dolgoznak, és gyakran túlóráznak. “Sajnos hétköznap későn érek haza – mondja Zsolti anyukája, így a különórák jó lehetőséget kínálnak arra, hogy Zsolti felügyelet alatt, hasznosan töltse az idejét, amíg nem tudok vele lenni.”
