“Hogy érezted magad?” – kérdezem Mariannt. “Pocsékul – kapom a tömör, velős választ. – Nem egyszerű végignézni azt, hogy a fiad felfelé menetben felszántja a pályát, lefelé pedig, sífutónyelven fogalmazva: úgy mennek el mellette, mintha szembe jönnének. Edzőként is nehéz, édesanyaként pláne.” És tudjuk: Mariann egyszerre mindkettő gyermeke számára.
“A legrosszabb az egészben a tehetetlenség. Nézed a versenyt, látod, hogy mi történik, és közben lekaparod még a festéket is a kordonokról, mert nem tudsz segíteni” – osztja meg velem, hogy hogyan élte meg a helyzetet. Bár úgy érzem, most is megviselte az, hogy nem alakultak úgy a dolgok, ahogy szerették volna, a sprintversenyt követő elérzékenyülés után most a keményebbik arcát mutatja. “Ember tervez, Isten végez. Milán tapasztalatszerzésként fogja fel, ami történt, számomra pedig már az boldogság, hogy ő ezt ilyen jól kezeli. Sprinterként amúgy sem egyszerű ez a táv” – teszi hozzá.
Bloggerünk teljes interjúját a Köszi Anyu! blogon olvashatod.
