Elöljáróban fontos megjegyezni: Sanyi kollégám az egyik itáliai borkülönlegességet dicsőítette megittasultan péntek este. Persze disznók elé szórta a gyöngyöt, lévén egyáltalán nem iszom, nem tudok mihez kezdeni jelenleg ezzel az információval. Nem elvi megfontolásból, hanem szimplán allergiás vagyok az alkohol valamelyik aldehidjére, bedagadok, befulladok tőle, a fejem megfájdul… Ez azonban nem tart vissza attól, hogy ha férfiember meghívását elfogadom, valami nemes nedűt is vigyek magammal, ajándék gyanánt.
Durván egy évvel ezelőtt már annyira teli lett a padlás a “nyalnálak, dugnálak, akarlak, most”-féle beköszönésekkel, hogy megfogadtam, hogy az első normálisan kommunikáló, valamirevaló pasival, aki nem beszél zöldségeket és tud is helyesen írni, benevezek egy randira… Így elfogadtam egy negyvenöt éves férfi ismételt megkeresését, aki már régóta szeretett volna velem megismerkedni. Rendesen meglepődött, amikor végre igent mondtam neki, megbeszéltük, hogy értem jön, azt is, hogy elvisz magához és a randi végeztével haza. Gondoltam, veszek egy üveg jobb fajta bort neki, le is sétáltam a Vinotékába – és csak pislogtam ott nagy bölcsen a borok között, mint okos hal a szatyorban. Gyorsan telefonos segítséget kértem akkori kedves, nagy borszakértő és fogyasztó ismerősömtől, aki azt tanácsolta, hogy keressek egy középár-kategóriájú juhfarkat.
Szégyen ide, szégyen oda, de még életemben nem hallottam róla, ahogyan sok más borról sem. A lelkemre kötötte, hogy eszembe ne jusson a V…rga pincészet borát megvenni, mert az rossz, mint a bűn, ezért aktív irányítása mellett megvettem egy üveg Somlói juhfarkat, úgy két-háromezer forint körül. Sajnáltam ugyan azért ennyi pénzt kiadni érte, mert úgy gondoltam, hogy ennyiből akár vehettem volna egy üveg tokaji aszút vagy szamorodnit is, azok mégis mennyivel nemesebb borok, de az ismerősöm annyira lelkendezett róla… Vettem még hozzá egy csinos bortartó ajándékzacskót is, és azt gondoltam, most már megadtam a királynak, ami a királyé…
Este valóban begurult a házunk elé a pasi a kocsijával. A fotográfiát megint csak benéztem, mert azon egy tűrhető külsejű fazon volt, ez pedig, aki értem jött, olyan alacsony volt, hogy ki sem mert szállni a kocsijából, hogy kinyissa nekem az ajtót, no meg csúnya, mint az ördög öregapja. Ritkás arcszőrzete kábé egy hete nem látott beretvát… Hatalmas csalódás volt, ezen pedig nem lendített sokat pozitív irányba, hogy áthatóan szúrós szagú volt a pulóvere, ahogy szoktam mondani, olyan macskapisi-szagú.
A cikk folytatását az Internetes játszótér blogon találod.
