nlc.hu
Család
Takarítási terv – így spórolj időt a házimunkával

Takarítási terv – így spórolj időt a házimunkával

Ahhoz, hogy otthonunkban valódi rend és tisztaság legyen, fontos, hogy bevezessünk egy heti rutint, amit mindig elvégzünk. Bloggerünk segít.

A tervezés és a szervezés mindig az első lépése egy cél megvalósításának. Ebben az esetben sem teszünk másként. Mielőtt a lovak közé csapnánk, meg kell határoznunk, hogy mit, mikor és hogyan fogunk elvégezni. Az első, egyben legnehezebb feladat a mikor meghatározása, hiszen a heti takarítás jóval több időt vesz igénybe, mint a napi, maximum 30 perces rutinfeladat. Nézzük meg a naptárunkat, gondoljuk át, melyik napra tudjuk magunkat szabaddá tenni maximum 2 órára.

Valószínűleg nem fogunk eddig takarítani, de inkább becsüljük túl az időtartamot, mint hogy kapkodnunk kelljen. Ha semmiképp nincs időtök hétköznap, esetleg hétvégére is be lehet suvasztani ezt a 2 órát, de akkor bátran vonjátok be a családtagokat is. Férj porszívózik, kisiskolás összeszedi a játékokat, a kamasz pedig kisuvickolja a kádat, és így tovább. Lehetőség szerint azonban a hétvégét hagyjuk meg a pihenésnek és a kikapcsolódásnak. Csak halkan hozzátenném, hogy a legtöbb nő számára a hétvége abszolút nem egyenlő a pihenéssel, hiszen ilyenkor otthon vannak a családtagok is, akiket etetni, itatni kell, valamint a vasárnapi ebéd sem egyórás művelet szokott lenni. Egy szó, mint száz, keressünk egy napot, amikor van 2 szabad óránk.

Ha kiválasztottuk az időpontot, ne hagyjuk, hogy valami kizökkentsen. Ne fogjuk arra, hogy “ezen a héten nem megy, mert kávézok a barátnőmmel pont abban az időpontban, amit kijelöltem”, vagy “a mama pont akkor jönne látogatni, amikor a takarítós órák zajlanak”. Ne legyünk restek, ha elterveztünk valamit, vigyük is véghez, mert különben iszonyatos lelkiismeret-furdalást okozhat. Bátran mondjuk le a programokat, a barátnő holnap is barátnő marad, a mama meg megnézhet még egy szappanoperát a televízióban.

Ezután fogjunk egy papírt, és listázzuk mindazokat a teendőket, amiket egy alapos takarítás során el kell végeznünk. Itt nem véletlenül nem adok meg instrukciókat, hiszen nem ugyanúgy élünk, nem ugyanakkora a lakásunk, és nem mindenkinek jelenti ugyanazt a rend és a tisztaság. Mankóként azért megadok egy általános leírást, ami alapján elindulhattok, de lényeges, hogy nyugodtan alakítsátok át úgy, ahogy nektek az kézenfekvő. Például nekem nincs balkonom, tehát az itteni takarítás az én listámról elmarad. Van viszont egy általános szabály, amit azért lakástól függetlenül érdemes betartani. Mindig fentről lefelé és bentről kifelé haladva takarítsunk. Ez vonatkozik a takarítás minden mozzanatára, a rendrakáson át a porszívózásig mindenre.

De mik is a fontos elvégzendő feladatok? A Boutique blogról kiderül, sőt a napi rutinfeladatokat is megnézheted.

Heti háztartási rutinfeladatok

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top