Az elmúlt hetekben különböző internetes fórumokon ment a vita, a sok gyerek–egy gyerek–gyerektelen témakörben, és mivel ez egy állandóan rágható gumicukor, sejtésem szerint jövő héten újabb balhé indul ebben a tárgykörben.
– Mi a titkom?
– Imádom a gyerekeimet. Ha mind olyan lett volna, mint a negyedik, már 10 gyereknél tartanék.
– Jó, jó, mondhatná az olvasó, én is imádom a gyerekeimet, de fáradt vagyok és kimerült.
– Kedves olvasó! Én is. A napi hajtástól, a fél zoknik keresésétől, a kutyaszar összeszedésétől, az állandó “mit főzzek, mi van a hűtőben, hánykor kezdődik az edzés” kérdések kombójától.
– De akkor hogy bírom?
– Alszom, éjszaka, az ágyamban. Ebben a házban az év nagy részében, amikor senki sem hány vagy fosik, senkinek nincs láza vagy nem jön a foga, akkor iskolaidőben este 8.30-tól reggel 6.00-ig, szünetekben este 9.00-től reggel 8.00-ig csönd van. Alszanak. Finom, puha, meleg takaróba burkolózva, pihegve vagy “telitakony”-hörgéssel, de alszanak.
– De hát pici babám van?
– Aha! És? Ő is alszik, 5 hetes kora óta tud egyedül aludni, a saját ágyban. Eleinte csak 6 órát, majd szépen hétről hétre egyre többet, most már simán durmol 12-13 órákat éjjel.
Hogy csinálja? A teljes cikket a Nem harap a spenót blogon találod.
