Az évek, mint patak mosott ilyen simára és az, hogy mellettem voltál, és nem mozdultál mellőlem. Nem hagytad magad elsodorni, ellenálltál természeti és emberi erőknek, ott akartál maradni mellettem. Te is letisztultál, ahogyan én, velem együtt hagytad magad simára csiszolni.
Ma már ilyen letisztultak vagyunk. Nem mozdulunk egymás mellől, tudjuk, mit akarunk, és tudjuk, mit nem. Nem gördülsz elém, nem sértesz, nem ütsz meg. A cél az, hogy lecsiszolódott, sima felülettel egymás mellett úgy lélegezzünk, hogy a másik is kapjon levegőt. A másikat is érje napfény. És legyen elegendő élettere. Ne érezze szűknek, sem túl tágnak a távolságot, ami közöttünk van. Természetes élőhelyünk legyen, olyan legyen, amiben boldogok és elégedettek vagyunk. Ne akarj belekényszeríteni valami mesterséges, hamis dologba, nem fog menni. Olyanban sem érzem jól magam, ami csak neked tetszik. És abban sem, ami trendi vagy szezonális. Ezek halandó dolgok. Nekünk az állandóság kell.
Nem lettem volna veled boldog, ha Téged zavar, hogy ferdén vágom a kenyeret. Ha beleeszem a görögdinnye közepébe. Ha taszít, hogy néha hanyatt fekve nyitott szájjal horkolok. Vagy ha nincs kedvem kimozdulni, mert bolyhos zokniban és kinyúlt pulcsiban filmet akarok nézni veled. Vagy mert imádom a gumicukrot. El sem kezdtünk volna összecsiszolódni. Bele sem vágtunk volna. Ha kiderül, hogy nem vagyok megkeresztelve, vegetáriánus vagyok, vagy fura szeánszokra járok…
A teljes cikket az Eszter élete blogon találod.
