Család

Ki segít, ha válok?

A válás mindenképpen nehéz, de különösen az, ha egyedül kell végigcsinálnunk – írja a Mozaikfamily bloggere. Pedig elvileg sok szervezet segít a válófélben lévőknek jogilag, mentálisan, szociális szempontból. Elvileg.

“Majd csak lesz valahogy” – gondolja az elköltöző exházastárs, miközben a sebtében összecsomagolt sporttáskáját gyömöszöli be az autóba. “Valahogy megleszünk” – gondolja a másik szülő, aki egyik napról a másikra maradt egyedül a közös gyerekekkel. Ebben a pillanatban még egyiküknek sem jut eszébe, hogy az igazi embert próbáló kihívások csak most következnek. Hiszen ki gondolná a szakítás pillanatában, hogy a valamikori élete párja hirtelen felindulásában akár ki is zárhatja őt a saját lakásából, eltilthatja tőle közös gyermekeiket, vagy eljöhet az idő, amikor a kiskamasz lázadással próbálja majd kompenzálni a különélő szülő hiányát.
Gyermeket nevelni, számlákat fizetni, a mindennapi stresszel szembenézni még kétszülős családban sem mindig egyszerű. De kihez fordulhat segítségért az egyáltalán nem mindennapi problémáival egyedül maradt, válófélben lévő szülő?

Modern idők

Az elvált szülők érdekképviselete jellemzően a nyugati világ kihívása: ahogy a huszadik században a válás mind elfogadottabb lett a gazdaságilag fejlett államokban, úgy növekedett az egyedülálló szülők száma is. Ezzel párhuzamosan pedig megjelent az igény a válás miatt nehéz helyzetbe került anyák és apák jogi és erkölcsi támogatására. A legrégebben bejegyzett szervezet, a Families Need Fathers (A Családoknak Szükségük Van Apákra) az Egyesült Királyságban alapult 1974-ben. A nagy múltú szerveződés segít a szülőknek eligazodni a brit jog útvesztőjében, a hét minden napján élő telefonos szolgálatot működtet, és saját magazint ad ki. Mottójuk: “mert mindkét szülő számít”.

A történetnek itt akár vége is lehetne azzal, hogy az elvált szülőket segítő kezdeményezések hamarosan az egész világon, így Magyarországon is elterjedtek, és a válással küszködő családok számos szervezethez fordulhatnak segítségül. A helyzet azonban koránt sem ilyen rózsás.

Eltűnt szervezetek nyomában

“Az egyedülálló szülőket segítő szerveződések egy pár éves felfutás után tetszhalott állapotba kerülnek vagy megszűnnek” – mondja dr. Szőkéné Kálmán Márta, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány képviselője, szavait pedig számos nemzetközi kutatás is alátámasztja.

És valóban. Elvált szülő legyen a talpán, aki a sok elavult weboldal között megtalálja a neki szánt valós segítséget. A legnagyobb linkgyűjtemények is tele vannak évek óta nem frissített honlapokkal, elavult jogi információkkal és rég nem működő kezdeményezésekkel. A Facebookon alakult önsegélyező csoportok is ritkán jutnak 200 követő fölé, mielőtt végleg hibernált állapotba kerülnek.

Mégis, akkor kihez fordulhatunk, ha egyedül nem tudunk úrrá lenni a gondokon? A Mozaikfamily blog összefoglalja, milyen, mai napig működő szervezetek és kezdeményezések léteznek, itt tudod elolvasni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top