Nagyon sokan azért nem válnak el, mert jajjjjj…mi lesz a gyerekekkel?!
Na, hát ezt én is érleltem a lelkemben egy kicsit. De tényleg csak kicsit. Miért?
Azért, mert ismerem a gyerekeimet. Szimbiontáim. Az én aranyfalat, cukorborz szimbionta “élősködőim”.
Amikor nekem jó mint ANYA, nekik is jó. Amikor nekem nem jó mint ANYA, nekik sem. Amikor én mint ANYA feszült vagyok, ők is azok. Soroljam még?
Azt mutatják, ami én vagyok mint ANYA. Ezért hoztam meg a válás mellett a döntést.
Amikor az édes anyukám azt mondta a tavalyi évemre, hogy azt hitte, ideggyenge vagyok, a rengeteg kiborulásom miatt, rájöttem, hogy valóban jól döntöttem. Hisz nem vagyok ideggyenge, csak rosszul éltem.
Amikor a 3 éves lányom azután, hogy APA elköltözött, szobatiszta lett; rájöttem, hogy jól döntöttem.
Amikor megszűnt az állandó Candida-problémám, miután kiejtettem a bűvös mondatot: Apa, váljunk el, ami nyilvánvalóan egyfajta védekezés és bizalomhiány volt, rájöttem, jól döntöttem.
Amikor újra érzem, hogy áramlik bennem a boldogság, 2 év után vannak újra megvilágosodott boldog pillanataim (ez a FLOW?), akkor rájöttem, jól döntöttem.
Amikor hallom a reggeli kakasszót, és nem idegesít, hanem örülök az új napnak, rájöttem, jól döntöttem…
Mi újság a biztos háttérrel és a szerepekkel? A teljes cikket a Magabiztos, elvált nő blogon találod.
