Család

Egyre több amerikai anya marad otthon

Az amerikaiak többsége még mindig úgy véli, a gyereknek az a legjobb, ha az egyik szülő otthon van vele.

Növekszik az otthon maradó anyák száma az USA-ban. A Pew Kutatóintézet a növekedést több tényezővel magyarázta, egyebek között azzal, hogy a növekvő számú bevándorló között több az otthon maradó anya, mint az Egyesült Államokban születettek között. Közrejátszik az is, hogy többen nem találnak munkát, és az is, hogy vitatott, milyen hatással van a gyermekekre az anyák munkába állása.

Az otthonukon kívül nem dolgozó anyák aránya 2012-ben 29 százalékra emelkedett, ez magában foglalja a férjes asszonyokat, az egyedülálló anyákat, a munkaképteleneket, az iskolába járókat és a munkanélkülieket. A legalacsonyabb, 23 százalék a századfordulón volt, 2008-ban, a recesszió mélypontján 26 százalékra becsülték az arányukat.

Az otthon maradó anyák legnagyobb részének – a 10,4 millió mintegy kétharmadának – dolgozik a férje. Egyre nő azoknak az aránya, akik nem találnak munkát: ez a 2000-ben mért egy százalékról 2012-ben 6 százalékra emelkedett. Az otthon maradó anyák – függetlenül a családi állapotuktól – fiatalabbak és kevésbé iskolázottak, mint a munkába járók. A legtöbb férjes anya azt mondta, elsősorban a gyermeknevelés miatt maradt otthon, az egyedülállók viszont inkább azért, mert nem találnak munkát, betegek vagy iskolába járnak.

A kutatók szerint a háztartásbeli és a dolgozó anyák között az egyik legszembeötlőbb különbség a gazdasági jólét: az előbbieknek 34, az utóbbiaknak 12 százaléka élt szegénységben. Az anyák nagyobb valószínűséggel maradnak otthon, ha a növekvő létszámú demográfiai csoportok valamelyikéhez tartoznak: a bevándorló anyák 40 százaléka, míg az Egyesült Államokban születetteknek csak negyede lett háztartásbeli.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top