Általában a zenei tehetség mutatkozik meg az elsők között látványosan. Számos nagy komponista még alig állt a lábán, de már kottafejeket pingált. A zenetörténet feljegyezte például Mozartról, hogy egészen kis gyerekként – négyévesen – zongorázni kezdett, és ötéves korában már saját maga által kigondolt zenedarabokkal szórakoztatta családját. Más művészeti ágaknál viszont később látszanak a tehetség jelei.
Vincent van Gogh
Nevezetes késői zseni Vincent van Gogh, a posztimpresszionista festészet legnagyobb alakja is, aki kilencévesen rajzolt már, de egészen 27 éves korág nem mutatta jelét, hogy kimagasló tehetség lenne. Csak 1880-tól kezdve fordította figyelmét és energiáit a festészet felé, attól kezdve viszont megszállott szorgalommal és kitartással fejlesztette magát. Művészi hagyatéka 850 festményből és közel ugyanennyi rajzból áll, amelyek közül – a legenda szerint – életében egyet sem adott el. Képei manapság a világ legmagasabb áron eladott festményei között vannak.Jancsó Miklós
Arthur Koestler
Arthur Koestler (újság- és regényíró, társadalomfilozófus és polihisztor, aki Kösztler Artúr néven született Budapesten) első, befejezetlenül maradt könyvét 30 évesen írta meg, és a 35-öt is betöltötte már, amikor először jelent meg nyomtatásban kiadott kötete. Igen szerteágazó tudással rendelkezett, alkotásai arról vallanak, hogy otthonosan mozgott a filozófiai, társadalomtudományi, irodalmi és történelmi témákban éppúgy, mint a távol-keleti mitológia, a hallucinogén anyagok és a telepatikus kérdések világában.